Step on the gas

A jövő történészei bizonyára hibának fogják tekinteni az USA betörését Irakba.

Az első dolog, amit a következő elnöknek tennie kell, hogy nagymértékben növeli a gáz/benzin adóját. Elég, ha 2 $/gallonra emelik. A következő elnökségnek meg kell tagadnia a siralmas, egocentrikus és fejét a homokba dugó energia politikáját. Nincs más út, mint amellett, hogy az USA reméli, hogy rábeszéli Kínát és Indiát környezetbarát stratégiák alkalmazására először is elismeri saját felelősségét és utána tesz valamit ellene. A megnövelt benzin adó meggyőzi a világot arról, hogy az USA-nak nem célja, hogy kizárólagos olajhatalom legyen. Az adók emelése eléggé megnöveli az állami jövedelmeket és segít csökkenteni a mai és leendő USA költségvetési hiányt. Az állami jövedelem enyhítheti a túlzott nyomást az amerikai eladósodáson és egyben demonstrálja, hogy a gazdaság szereplőinek az alternatív energiaforrások felé kell fordulniuk, mint ahogyan azt Európa is teszi. Az olajtermelő országok kereslete csökkenni fog kérdés, hogy Venezuela és Oroszország hogy jön ki az alacsonyabb olajbevételekből. Ugyanakkor sok szegény fejlődő ország érezni fogja a saját olajimport számláján a változást.. Az új elnök sok más egyéb gesztust is tehet, de a benzin adójának emelése húsbavágó lépés lehet Amerika politikai, gazdasági és szociális presztízsének visszaállítására. Az amerikai szavazók körében ma népszerűtlen lesz ez a lépés, de gyerekeik, unokáik majd hálásak lehetnek ezért.

Szerző: Kenneth Rogoff ( A Harvard egyetem közgazdász professzora, az IMF korábbi vezető elemzője) cikke alapján prezentálta: Kohajda Melinda

Tévedések filozófiája Európában

Franciaországban és Németországban a fiatalok veszélyes nevelésen kényszerülnek átesni. Az olyan alapelvek oktatása, mint a kapitalizmus, szabad piac és vállalkozások elavultak, egészségtelenek és etikátlanok, ezek a gyerekek az előítéleteken és az egyoldalúság diétáján nevelkednek.

Az ebből való kilábalás képessége határozza meg, mely európai gazdaságok virágzanak, és melyek hanyatlanak majd. A védtelen diákok olyan tankönyvekből tanulnak melyek ellentmondásokkal vannak tele, amiket magolni kezdenek mihelyst felveszik őket a jobb felsőoktatási intézményekbe, szerte a világon. Ezek a hallgatók pedig még csak nem is a a pakisztáni madraszokban (vallási iskola), vagy az államilag kontrollált szaúd-arábiai iskolákban találhatók, hanem világ két legnagyobb demokráciájában. A nemzeti hittételek alapjai pedig az oktatásban gyökereznek. Jelenleg nincsen iránymutatás, hogyan tanítsák az államok a közgazdaságtant, annak ellenére, hogy a tárgy döntő a kollektív öntudat formálásában, amely a belföldi és külföldi politikát egyaránt vezérli. Franciaországban és Németországban az iskolák segítették a bevésését egy veszélyes idegenkedésnek a kapitalizmussal szemben. Egy 2005-ös szavazás alkalmával a francia polgárok csupán 36%-a szavazott a szabadpiaci rendszer mellett, és csak egyetlen régió szavazott a 22-ből arra, hogy elsőbbségi támogatásban részesíti a globális kereskedelem ezen sarokkövét. Németországban időközben a szocialista elvek támogatottsága minden idők legmagasabb értékét, 47%-ot ért el 2007-ben szemben az 1991 –es 36%-al.
Németországban a munkanélküliségi arány évek alatt minimálisra csökkent, ami nem kis részben köszönhető a jóléti reformoknak, melyekkel 2005-ben nyomást gyakoroltak a német munkanélküliekre. Ezen előnyös végkimenetel ellenére mostanában szinte tökéletes az egyetértés, hogy a jóléti állam rombolói messzebbre mentek a kelleténél. Angela Merker kancellár mindent fel is adott a terveiből, amelyek a szabad piaci reformok folytatásáról szóltak, ezek helyett bevezette a gazdag emberek adóját, mellyel megszorították a munkaerő-piaci szabályokat, és erősítették a globalizáció megregulázására történő törekvéseket.
Háromból két német ma a Die Linke (A Bal) nevű antiglobalizációs pártot támogatja, melyet a keletnémet és a nyugati balszárnyas polgáriak alapítottak.

A cikk a szakkollégium külpolitika körének keretében jött létre. A cikk a kör munkájának vitaindítója, a szakkollégium illetve annak tagjainak véleményét nem tükrözi.
Fordítás: Vas Péter, eredeti: Stefan Theil (Newsweek magazin).

A szakkoli nyitott körei

A szakkollégiumi munka egyik alapja a szakkolis körök. A szakkolis körök egy része nyitott, vagyis nem kollégiumi tagok is részt vehetnek rajtuk. Ebben a félévben a szakkollégium az alábbi nyitott köröket hirdeti meg:

Aktuális világgazdasági folyamatok és gazdaságpolitikai problémák
Menedzsment és a Biblia – Időtálló esettanulmányok
Recent Trends of World International Tourism
Gerilla marketing – alternatív eszközök a gyakorlatban


Aktuális világgazdasági folyamatok és gazdaságpolitikai problémák (Dr. Antalóczy Katalin)
A szakmai kör célja, hogy az érdeklődő hallgatók megismerjék, megértsék és elemezni tudják a mai világgazdasági folyamatok lényegét, egy-egy különösen izgalmas területét (globalizáció, külföldi közvetlen befektetések, nemzetközi pénzügyi rendszer, a jelenlegi pénzügyi válság gyökerei, hatásai, következményei), illetve ennek gazdaságpolitikai kihívásait.
Időpontok: Tatabányán keddenként október 21-től 16:00-17:15Budapesten csütörtökönként október 16-tól 16:00-17:15
Jelentkezés határideje: 2008. október 20. a szakkoliban vagy az antaloczy.katalin@mutf.hu címen.


Menedzsment és a Biblia – Időtálló esettanulmányok (Dr. Tomka János)
A természettudományokban és a mérnöki munkában, ha egy jelenséget meg akarunk ismerni, akkor kísérletezünk, vagy különböző modelleket készítünk. A menedzsmentben komoly kísérletekre ritkán adódik lehetőség, a szervezetekben zajló folyamatok igazi megismerése és elemzése pedig hatalmas ráfordítást igényel. Ugyanakkor nem mondhatunk le az ismeretlen jelenségek, a reakciók, a tendenciák és a jövő lehetséges forgatókönyveinek tanulmányozásáról. Ehhez az esettanulmány módszer nyújthat hatékony segítséget, de az esetek relevanciájával, időszerűségével és általánosíthatóságával kapcsolatban sokan szkeptikusak. A Biblia meglepően sok vezetési esetet mutat be, melyek tanulságai egyrészt kiállták az évezredek próbáit, másfelől megdöbbentően aktuálisak és jól alkalmazhatók napjainkban is. Az őszi program öt fontos menedzsmentproblémára öt bibliai esettanulmány segítségével keresi a megoldást.A sorozat témái:1. A menedzsment alapfeltétele a delegálás: Jetro tanácsa Mózesnek2. Vezetés a gyorsan változó világban: Nehémiás ötvenkét nap alatt újraépíti Jeruzsálem kőfalát3. Menedzsment versus szeretet: Vezetési leckék egy római századostól4. A tehetségmenedzsment alapelvei: Felelősség a talentumokért5. A döntés kihívása: Pilátus dilemmái
Időpontok:Tatabányán: 2008. október 28. és november 25. között minden kedden 16:00-17:15Budapest: 2008. október 29. és november 26. között minden szerdán 16:00-17:15
A kurzus résztvevői:Az előadó szeretettel vár minden érdeklődő kollégát: hallgatókat, oktatókat és munkatársakat. Nincs szükség menedzsment, illetve bibliai előtanulmányokra, a legfontosabb szakmai és háttérinformációk beépülnek az előadásba.
Jelentkezés határideje: 2008. október 20. a szakkoliban vagy a janos.tomka@kpmg.hu címen

Recent Trends of World International Tourism (dr. Mundruczó Györgyné)
A szakmai kör célja kettős:1) fórumot biztosítani a világ nemzetközi turizmusa főbb piaci trendjeinek tanulmányozására és megvitatására.2) fejleszteni a résztvevő hallgatók angol nyelvű szakmai szókincsét és prezentációs kommunikációját.
Kéthetenként meghívott vendégelőadó rövid előadást tart angol nyelven, amelyet kötetlen eszmecsere, beszélgetés követ (1. Piaci trendek a brit kiutazó turizmusban, 2. Szállodafejlesztési irányok Európában, Ázsiában és Közel-Keleten, 3. A diszkont légi közlekedés üzleti kihívásai napjainkban, 4. Egyéb, a hallgatók által javasolt témák)
Minden csatlakozó hallgató választ az érdeklődésének megfelelő témát és forráskutatással elkészít egy kb. 10 oldalas tanulmányt angol nyelven.
Jelentkezés határideje: 2008. október 20. a szakkoliban vagy a mundruczo.gyorgyne@mutf.hu címen.

Gerilla marketing – alternatív eszközök a gyakorlatban (Kenéz András)
A kör témája a marketingkommunikáció új eszközeinek alkalmazása. A gerilla marketing és az online eszközök áttekintése mellett azok használatának előnyei és korlátai, eredményének értékelése kapnak hangsúlyt. A kör tagjai kidolgoznak egy kommunikációs kampányt, amiben a hagyományos eszközök használata nélkül (vagy azok minimalizálásával) érik el a célközönséget.A kör időpontja: az első 2 alkalom - Tatabányán kedden délután - Budapesten csütörtökön délutánután a kampánytervnek megfelelően 2-4 hetente.
Jelentkezés határideje: 2008. október 20. a szakkoliban vagy a kenez.andras@mutf.hu címen.

Szabaddá tesz-e a pénz?

Szabaddá tesz-e a pénz? – Első hallásra úgy tűnhet, hogy talán nincs is ennél könnyebben és egyértelműbben megválaszolható kérdés. Hiszen akinek pénze van, az előtt megnyílnak a lehetőségek, olyan dolgokat is megtehet – önmagáért és másokért – amiket korábban pénz hiányában nem.

A pénz, és általában az anyagi javak valóban nagy lehetőséget és ezzel áldást hordozhatnak magukban. Talán az sem véletlen, hogy az Istentől nyert képességeinkről, az azokért viselt felelősségről szóló példázatban (ld. Mát. 25:13-30) a „tálentum” kifejezéssel találkozunk, amivel az ókori világban többek között a nemesfémek mennyiségét, azaz értékét mérték (ld. pl. II. Sám. 12:30).

Mégis, a világban körültekintve azonnal feltűnik, hogy bár sokan bővölködnek anyagi javakban (a mi országunkban éppen az utóbbi évtizedek hozták meg sokak életében a látványos változást, méghozzá nagyon rövid idő leforgása alatt), mégis viszonylag kevesen élnek az így megnövekedett lehetőségeikkel mások javára, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a boldog, megelégedett emberek száma sem nőtt meg érzékelhetően, ugrásszerűen.

Ebből is látszik, hogy a pénz nem tesz törvényszerűen szabaddá, sőt fennáll a lehetősége és veszélye, hogy éppenséggel a rabjaivá válunk, ha nem vigyázunk.


Kin múlik, hogy eszköz, vagy úr lesz-e az életünkben a pénz?

Minden jel szerint egyedül rajtunk. A pénzen magán biztosan nem, hiszen Pál apostol megfogalmazása szerint „minden rossznak gyökere a pénz szerelme…” (I. Tim. 6:10), tehát nem maga a pénz, ahogy azt sokan tévesen gondolják. Nem a tárgy hordozza magában a problémát, hanem az emberi lélek, amely nem találja a helyes, az egészséges viszonyulást hozzá. A „pénz szerelme”, „sóvárgása”, a „meggazdagodás vágya” – ahogy a folytatásban olvashatjuk – az a hiba, amelybe sokan beleesnek, és ezzel beköltözik az életükbe a nyugtalanság, sőt a szenvedés és a fájdalom.

Ugyanakkor fontos látnunk a különbséget a gazdagság, mint állapot és meggazdagodás vágya között. A gazdagság – a pénzhez hasonlóan – nem önmagában rossz, vagy elítélendő. Az ószövetségi pátriárkák például kifejezetten gazdag emberek voltak, mégis egészséges hittel rendelkeztek, aminek nyilván az a magyarázata, hogy számukra a gazdagság egy állapot volt, Isten ajándéka, és nem életcél, amit maguk elé tűztek és küszködtek, hogy elérjék. Általában jó óvatosnak lenni az életcélunkat illetően, hiszen nem tudhatjuk, hogy milyen hatást gyakorolna személyiségünkre a meggazdagodás, vagy éppen azok a terhek, amiket az önként vállalt szegénység ró ránk.

Jézus Krisztusnál senki sem mondta ki egyértelműbben és nyomatékosabban, hogy az anyagiak megszerzése, halmozása nem lehet az emberi élet célja, és nem is méltó arra, hogy az legyen: „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete” (Luk. 12:15)

Az egész életünket meghatározó felismerés lehet annak a belátása, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – a boldogság nem a pénz, az anyagi javak meglétének és mennyiségének a függvénye. A boldogság a lélek állapota, a megelégedés megtapasztalása. Vannak emberek, akik viszonylag szerényebb körülmények között is megélik ezt, míg mások kifejezetten jelentős vagyon birtokában sem éreznek elégedettséget, örömöt, és ezzel együtt boldogságot. A Biblia is megelégedés fontosságára irányítja a figyelmünket: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; (Zsid. 13,5) „Mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.” (Fil. 4,11). Hogy mennyire a megnyugvás, a mindennemű félelemtől, szorongástól, belső békétlenségtől mentes élet jelenti a megelégedést és ezzel az igazi boldogságot az ember számára, azt talán egy zsoltár részlet fejezi ki a legvilágosabban: „Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” (Zsolt. 32,1-2)

Hiba lenne ugyanakkor, ha a másik végletbe esnénk, és alábecsülnénk a rendezett anyagi körülmények meglétének a jelentőségét. Hiányukban a szűkösséggel, az élet mindennapos gondjaival folytatott állandó küzdelem felőrölheti az embert, alááshatja a lelki erőt és a belső békességet, különösen magasabb rendű támasz, hit hiányában.

Azonban látnunk kell, hogy a sokak által áhított gazdagság sem mentes a lelki terhek hordozásától. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a javak bőségének is vannak hátulütői. Akinek értékei vannak, annak már féltenivalója is van. Be kell biztosítania magát tolvajokkal, természeti csapásokkal szemben (biztosítások, örző-védők, riasztók, stb.), és hogy vagyona értékének elvesztését elkerülje, folyton újabb és jobb befektetési lehetőségek keresése köti le a figyelmét. Nagy igazság, hogy „mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztői is…” (Préd. 5,11)

Valószínűleg ezen tanulságok ismeretében fogalmazódott meg a Példabeszédek könyvében olvasható bölcs kérés: „szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel” (Pld. 30:8) Talán helyet kellene kapnia a mi személyes imádságainkban is ennek a kérésnek.


Döntő a szemlélet jelentősége

A pénzhez való viszonyunk, a helyes gyakorlat kialakítása szempontjából – akár csak az élet minden más dolgában – döntő, meghatározó a szemlélet jelentősége, ti. hogy hogyan tekintünk rá.

Hogy ez mennyire igaz, egy olyan megfigyeléssel tudnám alátámasztani, amely valószínűleg mindannyiunk tapasztalatával összecseng, de talán csak kevesen fogalmaztuk meg. Valaki megfigyelte, hogy az emberek a pénz szempontjából két csoportot alkotnak: az egyiknek mindig van pénze, a másiknak soha nincs pénze. Ez önmagában is elgondolkodtató, azonban még ennél is érdekesebb, hogy annak, hogy ki melyik csoportba tartozik, semmi köze a jövedelméhez. Magyarul: van, aki a kevéssel is tud gazdálkodni, takarékoskodni, és vannak, akiknek a sok is kevés – ahogy mondani szokták „a Dárius kincse sem lenne elég”. Ez annyit jelent, azt bizonyítja, hogy a szemlélet és a pénzzel való gazdálkodásnak a szemléletből fakadó gyakorlata határozza meg az egyén állapotát és nem elsősorban a bevételei.

Tény, hogy nagyon sokan nem tudnak bánni a pénzzel. Az ő számukra alapvető kapaszkodót jelenthet az alábbi két egyszerű igazság megszívlelése:

- nem biztos, hogy mindent meg kell venni, amire pénzünk van -> azaz tanuljuk meg megkülönböztetni a tényleges szükségleteinket azoktól, amelyekről csak azt hisszük, hogy azok, vagy éppen mások akarják elhitetni velünk (reklámok, stb.)
- amire pedig nincs is pénzünk, azt meg pláne nem kell megvenni -> azaz, ha egy mód van rá, kerüljük el a kölcsönök felvételét, az adósság és az ebből fakadó többletköltségek, nehézségek vállalását

További tanácsok és szempontok a szemlélet alakításához:

- Ne hozzunk elhamarkodott döntéseket, amikor valaminek a megvásárlása a kérdés. Mindig gondoljunk arra, hogy közvetve az életidőnk elköltése, esetleg elkótyavetyélése a tét, hiszen kiszámolhatjuk, hány órát kellett dolgoznunk azért, hogy a szóban forgó összeget előteremtsük. Köztudott, hogy a nehezen szerzett dolgoknak, így akár a kemény munkával keresett pénznek is nagyobb a becsülete. Ezt az aranyigazságot fejezi ki a népi bölcsesség is, csak ellentétes megközelítésben, amikor azt mondja, hogy „ami könnyen jött, könnyen megy”.

- Az is viszonylagos, hogy mi az elég. Pál apostol azt írja magáról, hogy „megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.” (Fil. 4,11-12) Nagyon nagy dolog, ha valaki ezt elmondhatja mgáról. Azonban nem csak az ő kiváltsága volt ezt megtanulni, erre az állapotra eljutni. Nyilván erre is vonatkozik a felhívása, hogy „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.” (I. Kor. 11:1) A Biblia és személy szerint Pál apostol is ismerte, használta a nyereség, sőt a „nagy nyereség” fogalmát. Csak másként: „De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel” (1 Tim. 6,6). Azaz nem az összegszerűség teszi a nagy a nyereséget. A nyereség maga az eredmény, a megelégedés állapota, különösen, ha Istenfélelemmel párosul.

Ha úgy látjuk, hogy nagy, elérhetetlen a szemléletünkben szükséges változás mértéke, szolgáljon bátorításul, hogy odafigyeléssel, kitartással ezen a területen is nevelhetjük magunkat a rossz szokások és beidegződések ellenében is. Erre nagy szükség van, hiszen arra sincs biztosíték, hogy az anyagi körülményeink egész életünkben változatlanok – jók, vagy rosszak – lesznek. Egy életen belül is lehetnek változások, amelyek mindig más és más módon teszik próbára a türelmünket, hitünket, jellemünket.


Mire figyeljünk? Gyakorlati tanácsok és szempontok.

1. Magánemberként is gyakran elkövetjük azt a hibát, ami társadalmi szinten megfigyelhető, ti. hogy úgy gondolkodunk, mintha egy költségvetésnek csak bevételi oldala lenne, és csak arra kellene figyelni, csak azt kellene növelni. Amikor a pénzgazdálkodásról, annak reformjáról gondolkodunk, akkor egységben kell kezelnünk a bevételi és kiadási oldalt. Ez azt jelenti, hogy
- ne hajszoljuk túl magunkat, ne vállaljunk erőnk feletti terheket, csak hogy a jövedelmünket növeljük. Egy közel 3000 éves bölcsesség szerint „jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.” (Préd. 4,6) A mai viszonyok között ez szinte megvalósíthatatlannak tűnik, hiszen az élettempó, a társadalom életvitele, berendezkedése mind-mind ez ellen hat, de éppen ezért minden korábbinál nagyobb szükségünk van a megszívlelésére és foganatosítására az életünkben. Az életünk, életkörülményeink gyökeresen megváltoztak az elmúlt 3000 évben, de az emberi lény testi, lelki, pszichikai szükségletei nem. A megállás, a test és lélek lenyugvásának, elcsendesedésének szükségességét, jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint a nyugalomnap rendelkezése a Tízparancsolatban (II. Móz. 20:8-11).
- A meglévő jövedelmünk hátterén vizsgáljuk felül az egyes kiadásainkat és általában a költekezési szokásainkat. Keressük meg a csökkentés, a rendelkezésünkre álló keretek között tartás lehetőségét, sőt azét is, hogy hogyan tudnánk rendszeresen félretéve tartalékot képezni nem várt nehézségek esetére.
- Be kell látnunk, hogy takarékoskodni, azaz önmagunkat ellenőrizni csak papíron (esetleg számítógépen) lehet. Vegyük a fáradságot, hogy
o összeírjuk, számon tartsuk, majd
o kiértékeljük a bevételeinket és a kiadásainkat, és
o levonjuk a szükséges következtetéseket.
Amennyiben ezt elmulasztjuk és hiányzik a kellő tudatosság a pénzzel való bánásmódunkban, akkor csak idő kérdése, hogy kárát lássuk.

2. Vegyük komolyan, hogy a lehetőségek és a szükségletek között szigorú kapcsolat áll fenn. Vastörvény, hogy a szükségletek nem haladhatják meg tartósan a lehetőségeket. „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” – tartja a mondás. Aki ezt nem veszi komolyan, menthetetlenül eladósodik. Lehet valaki könnyelmű, kecsegtetheti magát valamilyen jövőbeni, bizonytalan, kedvező fordulattal az életében, de ha tárgyilagos önmagához (ami nagy áldás, sőt kívánatos gyakorlat), akkor be kell látnia, hogy a mai világban még ami biztosnak látszik is bizonytalan. Kerülni kell a könnyelműséget! Izráel királyai a béke idején készültek a harcra, ami az anyagiak vonatkozásában arra tanít, hogy a meglévőből kell az esetleges nehezebb időkre takarékoskodni, ahelyett, hogy a még be sem folyt, bizonytalan, jövőbeli bevételeink terhére eladósodnánk.

3. Létfontosságú – ahogy már fentebb is utaltam rá – hogy megtanuljunk különbséget tenni a tényleges, valós és a képzelt szükségletek között. Ma mindenki, minden módon megpróbál rávenni, hogy vásároljunk, költekezzünk, vállaljunk kötelezettségeket (pl. hitel felvétele formájában), függetlenül attól, hogy szükségünk van-e rá, vagy nem, megengedhetjük-e magunknak, vagy nem. Sőt, az sem akadály, ha nincs pénzünk, majd adnak (érdekes, hogy újabban maguk az értékesítő üzletláncok is hitelkártyát kínálnak, mert így azt is eladják, amit különben nem tudtak volna, ráadásul nem csak áru árrésén keresnek, hanem a kamaton is). Azért, hogy vásárlásra késztessenek, ostromolják az érzékeinket, az önérzetünkre, szeretteinkhez fűző érzelmekre apellálnak. Vegyük komolyan, hogy manipulálnak bennünket. A fogyasztói szokásaink megfigyelése, elemzése, befolyásolása az üzlet részévé vált, iparággá fejlődött, kifejezetten erre képeznek embereket. Ha nem figyelünk oda tudatosan, az ún. „fogyasztói társadalom” manipulált fogyasztó leszünk, más szóval áldozatok.

4. Az alkalmas árucikk kiválasztása is nagyon nehézzé vált. A választék bősége, a sokféle információ közepette nem könnyű eldönteni, melyik eszköz az, ami az én szükségleteimhez, életszokásaimhoz mérten a legjobb megoldás, és még ráadásul jó az ún. ár/érték aránya, azaz viszonylag megéri. Alapelvként kimondhatjuk, hogy
o a legolcsóbb és a legdrágább terméket valószínűleg nem érdemes megvásárolni. Az előbbi végletesen lebutított, éppen hogy használható, az utóbbiban túl sok az extra, amit nem valószínű, hogy kihasználunk és még ahhoz képest is drága, mert van egy réteg, amely az ár alapján vásárol, hogy elmondhassa, erre is volt pénze. Nekik készült, nem az átlagfogyasztónak.
o Vigyázzunk az akciókkal, mert ezek jelentése – kevés kivétellel – már régen nem az, ami régen volt, ti. hogy ugyanazt az árut, minőséget kapom, csak pl. szezonális kiárusítás, készletek kiárusítása miatt olcsóbban. Kifejezetten akció céljára gyártanak nagyon legyengített minőségű termékeket, amelyeket sokszor még az akciós áron sem érdemes megvásárolni.

5. A kölcsönökről: Bizonyára feltűnt már, hogy újabban mindenki kölcsön akar adni. Nem a világ lett ennyire jó, hanem jó pénzért, annak reményében kínálják. Itt is igaz, hogy nekünk kell ellenőrzésünk alatt tartanunk a döntéseinket, mások nem fogják megtenni helyettünk, nekik éppen az az érdekük, hogy ugorjunk fejest a döntésbe, és ha esetleg kárát látjuk, azt velünk fizettetik meg. Figyeljünk
o az ún. THM-re (teljes hiteldíj mutatóra), amely elméletileg minden sallangot, bújtatott plusz költséget is magában foglalva kell, hogy tájékoztasson a ránk váró terhekről. Méghozzá éves szinten (!) (csak mert volt már, aki félreértette). Létezik 400% fölötti THM is a reklámokban!
o Fontos a kezelési költség is. A támogatott lakáshiteleknél, pl. gyakori, hogy első látásra kellemesen alacsony a kamat, amivel reklámozzák, azután kiderül, hogy majdnem ugyanannyit tesz rá a bank kezelési költségként (nem egy összegben, hanem éves szinten!). Gyakorlatilag ezt is úgy fizettetik, mint a kamatot, csak más jogcímen.
o Érdemes megjegyeznünk egy egyszerű képletet, amely különösebb pénzügyi ismeretek nélkül is segít az alapvető tájékozódásban, ti. hogy összesen hányszorosát fizetem vissza a felvett összegnek, mire a végére ér a törlesztésem és lejár az ún. futamidő:
részletek száma x részletek nagysága / a felvett kölcsön összege =
Ebből egy 1-nél nagyobb számot fogunk kapni (ez biztos, mert különben rosszul járna a bank, az pedig nem történhet meg) A kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy megér-e nekem annyit, ott, akkor, olyankörülmények között annak a szükségletemnek a kielégítése, hogy az árának ennyiszeresét fizessem ki összességében. Ne felejtsük el, hogy a hitelt nyújtó intézetek oldalán komoly matematikai számítások, ügyvédek által szerkesztett szerződések állnak, ráadásul biztosítékokat kötnek ki. Ebben a viszonyrendszerben ha valami általunk nem várt fordulat következik be, vagy eleve nem helyesen mérjük fel a lehetőségeinket és a feltételeket csak mi járhatunk rosszul.

6. Külön figyelmet és tudatos önkontrollt igényelnek a „most, azonnal” típusú, az emberi természet gyöngeségét tudatosan célba vevő kampányok. Ezek jellegzetesen egy rövid ideig tartó nagynak tűnő, vonzó kedvezményt csillantanak fel (pl. két hónapig sok SMS, vagy éppen alacsony kamatláb, stb. – a hátralévő időben úgyis behozzák az ügyfélen a kedvezmény árát) és esetleg gyors döntésre sürgetnek. Tudnunk kell azt, amit ők tudnak, hogy az emberi természet hajlamos a jelent felnagyítva, a távoli jövőt pedig alul értékelni, akár jó, akár rossz dolgokról legyen szó. Például a jelen szenvedés tűnik a legnagyobbnak, és az örömöket is a jelenben kívánjuk megélni, „most, azonnal”. Ez az oka, hogy miért olyan nehéz mindannyiunknak áldozatot hozni a jelenben a jövőbeli eredmény reményében. Az emberi természetnek ezt a jellegzetességet kívánják nagyonis tudatosan meglovagolni azok, akik azért merültek el a kérdés tanulmányozásában, hogy ezzel bevételeiket növeljék.

7. Ha már megtaláltuk az egyensúlyt a pénzügyeinkben, további kérdés lehet, hogy mit tegyünk a megtakarításainkkal. Ezen a területen is sok csapda leselkedik ránk. A részletek helyett egyetlen jó tanáccsal szeretnék szolgálni. Bármilyen meglepő is, de Biblia annyira teljes, és kerek, annyira mindenre kiterjedően tárgyalja az emberi életet, hogy – ha úgy tetszik – pénzügyi, befektetési tanácsokat is találunk benne. Ezek egyike így hangzik: „Kölcsön ád az Úrnak, a ki kegyelmes a szegényhez; és az ő jótéteményét megfizeti néki.” (Péld. 19,17). Azaz jóra használva pénzünket a legtőkeerősebb, tönkre menni nem tudó, inflációt nem ismerő „bankház” garantálja, hogy a kellő időben visszakapjuk azt ami a miénk. Ráadásul mindeközben a jótékonysággal nemesbül a lelkünk, és meg lesz az a hasonlíthatatlan örömünk is, hogy javainkkal nem a pénzpiac szereplőit juttattuk újabb profithoz, hanem az igazán rászorulókon segítettünk. Ne mondjunk le a személyes jótékonyságról, ne hárítsuk át ennek a felelősségét, áldásait szervezetekre!


Szabaddá tesz-e a pénz?

Talán egyetértünk abban, hogy erre a kérdésre nem lehet egyértelműen válaszolni. Rajtunk, az egyes emberen múlik, hogy a mi életünkben áldás lesz-e, az eszköz szerepét tölti-e be és ezzel valóban szabaddá tesz-e, vagy éppenséggel a rabjává tesz, ahogy olyan sokakkal történt, történik. Ne engedjük se a saját természetünknek, se mások manipulálásának, hogy a helyestől eltérő úton és módon alakuljon életünknek ez a nagyon fontos területe!

A szerző lelkész, a MÜTF-ön pénzügyes tantárgyakat oktat. A cikk eredetileg a Nyitott Szemmel c. folyóiratban jelent meg. A témában elhangzott előadás letölthető a http://gasmu.adn.hu/hang/szabadda_tesz-e_a_penz_2006osz.mp3 címről.

(Stramszki István írása)

Micsoda dráma!

Hisztiano Céronaldo a labda mögött... nekifut.... és KIHAGYJA!!! - egy fél világ üvölt föl a gyönyörtől. Pont ő! Pont ezen a meccsen! Ezzel vége!
De nem, mert jön Terry, és elcsúszik. Dráma. Tragédia. Halál. Függöny. Nem lehet fokozni.
Vagy mégis? Jön a labdarúgó, akiért a világon a legtöbb pénzt fizették. A leg. A csodagyerek, a kezelhetetlen zseni. És látszik rajta, hogy leszarja. Nem a szíve viszi. A szurkolók érzik az esélyt, a kékek becsukják a szemüket, a pirosak ökölbe szorítják a kezüket - most... most... és igen: kihagyja.


Sokan látták ezt tegnapelőtt. És persze rögtön elő is jön, amit mindenki tud, hogy ezt nem lehet kivédeni. Meg hogy a kapusnak a csatár szemébe kell néznie. Meg, hogy nem is annak kellett volna rúgnia. Utólag minden néző nagyon okos.
De nézzük, mit is mond a tudomány?

Tudományos vizsgálatok a tizenegyesekről:

Emre Ak, Ayhan Goktepe, Seref Cicek, Hakan Karabork és Feza Korkusuz fotometrikus analízisnek vetette alá a tizenegyeseket. Öt hivatásos labdarúgó részvételével elemezték a mozgást: érzékelőket helyeztek a combjukra, a térdükre és a bokájukra. A digitális kamerákkal felvett büntetők alapján megállapították, hogy a jó tizenegyesrúgáshoz a mozgás elemzése, a testrészek koordinációja a kulcs: a térd és a boka hajlításának szöge. Javaslatuk szerint a játékosoknak elemezniük kell a testrészeik mozgását, így a modern technika segítségével képesek lesznek a tökéletes tizenegyes végrehajtására.

Jon Billsberry, Patrick Nelson, Nathalie Van Meurs és Gareth Edwards a kulturális háttér szerepét vizsgálták: az országok sikerességét a tizenegyesrúgásokban a Hofstede féle kulturális score-okkal vetették össze. Az individualizmus/kollektiviszmus dimenzióval szoros korrelációt találtak. (Na melyik javára?)

Jon Billsberry és Patrick Nelson a tizenegyesrúgás alternatíváit vizsgálta, a nagy futballtornák és más sportágak más döntetlen-eldöntési mechanizmusainak elemzései alapján. Megvizsgálták a döntési alternatívák hatását. Három alap típust különböztettek meg: a mérkőzés előtti teljesítmény alapján való döntés (pl. döntetlen esetén a korábban szerzett több gól számít), a mérkőzés alatti teljesítmény alapján való döntés (pl. a kapura lövések száma dönt döntetlen esetén) és a mérkőzés utáni döntés (pl. tizenegyesek). Azt javasolják, hogy ha a döntetlen eredmény kimenetele a korábbi teljesítménytől függene, akkor javulna mind az adott, mind a korábbi mérkőzések színvonala. Azt is tesztelésre javasolták, hogy a kapufák érjenek valamennyeit (pl. 0,1 gól?).

Geir Jordet, Marje T. Elferink-Gemser, Koen A.P.M. Lemmink és Chris Visscher
a stresszt vizsgálták, visszaemlékező videókkal támogatott mélyinterjúkban olyan játékosokkal aki részt vettek a 2004-es EB Hollandia-Svédország mérkőzésének tizenegyespárbajában. Egy 22 elemű érzelemlistát használva jutottak kvantitatív információhoz is. Javaslatuk szerint a tizenegyes rúgások gyakorlásánál is be kell állniuk a játékosoknak a kezdőkörbe, és figyelni a többieket: ugyanis az itt felfokozódó aggodalom befolyásolja legjobban a teljesítményüket.

Geir Jordet, Esther Hartman és Einar Sigmundstad azt is megvizsgálták, hogy a felkészülési idő és a büntetőrúgás sikere hogyan függ össze - keresve azokat a jeleket, amelyekben a pszichológiai folyamatok manifesztálódnak, és a játékosok sikere növelhető. 251 tizenegyesrúgás tévéfelvételét vizsgálták meg az EB-kről 1976 és 2006 között. A felkészülési időnek azt tekintették, amikortól a játékos megkapja a labdát, addig, amíg ténylegesen ellövi.
Két dolgot tapasztaltak: egyrészt minél fontosabb a rúgás, annál kevesebb időt tölt a játékos a felkészüléssel. Másrészt: minél kisebb időt tölt ezzel a játékos, annál kisebb valószínűséggel lő gólt (a rövid időbe sorolt játékosok sikeressége 58%, a hosszabb időt töltőké: 75%!) Valószínűsítik, hogy a stressz mértékét jelzi a felkészülési idő. Akik gyorsan lőnek, azok gyorsan túl akarnak lenni az egészen (menekülnek).

Jordet és társai azt is megállapították, hogy a fiatalabb játékosok hatékonyabban rúgják a tizenegyest, mint idősebb társaik.

forrás

(Aki tud még, azóljon.)

TDK

A múlt héten volt a TDK dolgozatok prezentációja, a konferencia. Szigorúan szubjektív vélemény: de szerintem sikerült nagyon magas színvonalú konferenciát összehozni, egyik-másik dolgozat szerintem befért volna a Corvinus TDK-ra is (idén onnan is volt szerencsém látni pár szekciót). Sajnos a hallgatók általában nem voltak kíváncsiak a többiek munkájára, ezen még lenne mit javítani: nem hiszem el, hogy ilyen kevesen jöttek rá, hogy mennyit tanulhatnának akár a konferencia előadásainak meghallgatásával is.

A Virtuális Szakkoli jól szerepelt: összesen 6 hallgatónk 6 dolgozattal indult és egy első helyet, 2 második helyet, egy "bronzot" és egy különdíjat szereztünk, vagyis összesen 5 díjazott dolgozatunk let a hatból. Gratulálok.

A helyezettek, szekciónként:
EU szekció
1. Rémi Beáta (felkészítő: Harsányi Ildikó)
2. Mészáros Bianka (dr. Kruppa Éva)
3. Végh Katalin (dr. Antalóczy Katalin)

Menedzsment szekció
1. Téglási Endre (Koronczi Adrienn)2. Hajdu Andrea (dr. Géró Imre)
3. Nigicser Beáta (dr. Borbély Katalin)

Marketing szekció
1. Vass Veronika (Gulyás Gábor)
2. Bernhardt Veronika - Tóth Ágnes (Kenéz András)
3. Horváth Miklós (Harsányi Ildikó) (megosztott 3. helyezés)
3. Szilvási Dóra (Kovács András) (megosztott 3. helyezés)

Nemsokára reményeink szerint lesznek a dolgozatokból is összefoglalók, hátha többen kedvet kapnak a TDK-hoz, ami egy sor közvetlen és közvetett hasznonnal járt szerintem minden résztvevőnek.

Aktív tanulás és hallgatói passzivitás

Ma valahogy ezen az oldalon kötöttem ki, ne kérdezzétek, hogy:
Aktív tanulás

Az oldalon szereplő cikk egy 2005-ös finn kutatás eredményéről szól. A tanulmány elkészítésének célja az volt, hogy feltárja, miként tudná a pedagógusképzés előmozdítani az aktív tanulás térnyerését, s hogy melyek a legfőbb akadályok e kívánatos cél elérésének útjában. A kérdést a tanárképző pedagógusok, a hallgatók, az iskolai tanárok és a tanulók szempontjaiból egyaránt vizsgálták, és az ő véleményeiken keresztül értékelték az aktív tanulás jelen helyzetét és alkalmazásának gátló tényezőit. Hosszú a cikk, de érdemes bele/elolvasni. Ír az egyéni tanulási stratégiákról, az elavult tanítási módszerekről, a hallgatói passzivitásról, az egyéni motiváció hiányáról, cinikus tanári hozzáállásokról, a szülők szerepéről, stb. Érdekes lenne egy hasonló, magyarországi kutatással való összehasonlítás, (esetleg egy olyan, ami közgazdász hallgatókkal kapcsolatos).


Néhány részlet a cikkből:

„A tanulók készségeit vizsgálva három alkategória állítható fel, melyek mindegyike erősen megnehezíti az aktív tanulási módszerek bevezetését. Ezek: a metakognitív készségek, tudások hiánya, az önálló kezdeményezőkészség s az egyéni motiváció hiánya, továbbá a különféle érzelmi problémák (…) A tanulási készségek harmadik típusú nehézsége különféle érzelmi problémákra vezethetők vissza. Az aktív tanulás kellő önbizalmat és együttműködési készséget feltételez. Vannak tanulók, aki eleve nem mernek saját képességeikre hagyatkozni, ami már az aktív tanulási stratégiák kezdeti lépéseit is igen bajossá teszi számukra. Másokból a kellő érzelmi hajtóerő hiányzik az önálló tanuláshoz és együttműködéshez.” (ez utóbbi a döglött hal effektus…)
„Számos tanár hangsúlyozta, hogy a legtöbb hallgató ugyan szeretne aktív módszerekkel tanulni, ám ez problémákba ütközik. A három legfőbb akadályt a pedagógusok a következőkben látták. Először is megítélésük szerint bizonyos hallgatókat csak külsődleges motiváció vezérel, s csupán a pontszámokért, a diplomáért tanulnak. Vannak hallgatók, akiknek nincs rá belső igénye, hogy fejlesszék önmagukat, bizonytalanok még abban is, hogy akarnak-e tanárok lenni, avagy nem kellően elkötelezettek választott szaktárgyaik iránt. A második legfőbb gond az időhiány, s az ebből adódó felületesség. Ezt ők is a képzés zsúfolt tanrendjével hozták összefüggésbe, valamint azzal, hogy a képzés túlzottan felaprózott, számos egymással nem érintkező, kisebb kurzusból tevődik össze. A harmadik legfőbb akadályt a pedagógusok hallgatóik korábbi tanulási beállítódásában látják. Előző iskoláik hozzászoktatták őket a készen kapott feladatokhoz és instrukciókhoz, a külsőleg vezérelt tanuláshoz”

Elindult a Virtuális Szakkolégium Tőzsdeköre

Szerdán voltunk a tőzsdén.
Ez azért jó, mert elindult a Tőzsdekör, az első olyan rendezvénysorozat, amit a saját ötletünk alapján teljes egészében mi szerveztünk meg. Az első olyan rendezvény, amin nem csak a szakkoli tagjai vettek részt, hanem szép számban külsősök is.

A MÜTF mintegy 50 budapesti és tatabányai hallgatója vett részt a Budapesti Értéktőzsdén tett látogatáson dr. Antalóczy Katalin főiskolai tanár vezetésével. Fogadott minket Mohai György a BÉT mb. vezérigazgatója, aki rendkívül érdekes
előadást tartott a tőzsdék keletkezéséről, fejlődéséről. Beszélt a Budapesti Értéktőzsde jellemzőiről, a hazai gazdaság tőzsdét is befolyásoló problémáiról, illetve napjaink egyik izgalmas kérdéséről, a BÉT lehetséges jövőjéről.
Mohai György után a BÉT egyik fiatal munkatársa, Végh Richárd elemző folytatta az előadást. Ő a tőzsde működésének mélyebb rejtelmeibe avatta be hallgatóinkat, beszélve a konkrét ügyletekről, befektetési lehetőségekről. Házi feladatot is adott a következő foglalkozásra - azoknak is, akik nem szakkolisok.
A házi feladatokat, 4-5 fős csoportokban kell elkészíteni, a veghr@bse.hu e-mail címre kell küldeni. Küldjétek a ide a blogra a csoportbeosztásokat, megjegyzésként!

A Tőzsde szakkör legközelebbi rendezvényére május 7-én kerül sor, ekkor Tóth Attila üzletpolitikai és kommunikációs vezérigazgató-helyettes tart előadást, illetve vele beszéljük meg a házi feladatokat.

Jelentkezés, illetve előzetes kérdés-, és témafelvetések itt a blogon (megjegyzések!)! Aki jönni szeretne: név, tagozat, elérhetőség! A tatabányaiak az utazást is jelezzék: velünk jönnek-e a busszal!

Játszani is engedd...

mert ugye a tanulás mellett fontos a játék, a kikapcsolódás is. Persze nekem nem volt annyira szórakoztató, mert néha nagyobbakat tévedtem, mint a számvitelvizsgán...

JÁTÉK!

Jó szórakozást!
(Szükség lesz egy egyszerű regisztrációra)

Mi lesz veled világgazdaság?

2007 nyarán végetért a világgazdaság fejlődésének magas növekedéssel, bő likviditással, alacsony inflációval jellemezhető közel ötéves „aranykorszaka”. A viharfelhők tulajdonképpen régóta gyülekeztek, hiszen az amerikai lakosság eszelősen költekezett hitelből, a kínaiak, indiaiak brutális termelés-, és exportnövelésbe, majd fogyasztásba kezdtek, az olajárak soha nem látott magasságokba emelkedtek. Az USA folyó fizetési mérleg hiánya az égbe szökött, a kínai aktívum újabb és újabb rekordokat döntött, az olajtermelők tartalékai ugyancsak hatalmasra duzzadtak. Nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb elkezdődik egy kiigazítás, de mindenki reménykedett a „soft landing”-ben. Ennek esélye mára minimálisra csökkent – nagyot fogunk zökkenni…

A jelenlegi folyamatok előzményei a 2000-es évek elejére nyúlnak vissza. A 2001. szeptemberi terrortámadást követően az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed – az IT buborék kipukkanása után, az akkor is fenyegető gazdasági visszaesés elkerülése érdekében – agresszív kamatcsökkentésbe fogott. A világgazdaság, illetve az amerikai gazdaság gyorsan kikapaszkodott a gödörből, s hamarosan 5 százalék körülre emelkedett a GDP globális gyarapodása. Kína, India világgazdasági integrációja ugyancsak táplálta a növekedést, s bár keresletük az egekbe emelte az olajárakat, olcsó termelésük mégis fékentartotta az inflációt. Az alacsony kamatok és magas növekedés miatti bő likviditás arra indított számtalan amerikai bankot, hogy rendkívül kockázatos (sok esetben sem jövedelemmel, sem munkahellyel nem rendelkező – no income, no job, vagyis ún. NINJA) ügyfeleknek is kölcsönt nyújtson ingatlanvásárlásra, illetve jelzáloghitelt fogyasztásra. A felfutó növekedésre, majd a növekvő inflációs veszélyre tekintettel a 2003-as mélypont után (1 százalék) 2004-től a Fed kamatemelésbe kezdett, amely így 2006 végére 5,25 százalékra nőtt. Ez a magas kamat azután mind több kockázatos hitelt döntött be, s megindult egy magát erősítő negatív spirál először az ingatlanpiacon, majd onnan kigyűrűzve az egész amerikai – és természetesen onnan is hamarosan továbblépve a világ – piacon. Az egyre több bebukott adós ingatlanjainak ára zuhanni kezdett általános ingatlanpiaci árcsökkentést kiváltva – így a még talpon maradó adósok házainak ára is csökkenésnek indult, hamarosan elérve azt a határt, ahol az ingatlan ára már alacsonyabb volt, mint a rá felvett hitel összege. A kockázatos hiteleket nyújtó bankoknak rá kellett döbbenniük, hogy az ingatlanfedezetből sem finanszírozhatják a bedőlő hiteleket. A kockázatok kezelésére, szétterítésére, a veszteségek csökkentésére, elfedésére számos új konstrukciót hoztak létre, s a rizikós kinnlévőségeik egy részét, mint jó adósságot értékesítették. Tavaly augusztusban aztán robbant a bomba, kiderült, hogy a hitelek jelentős része bebukott, az amerikai bankrendszer hatalmas veszteségeket szenved el, amely gyorsan tovaterjed a határon túlra is. A banki, illetve jelzálogalapú értékpapírokon elszenvedett veszteségekre még ma is csak durva becslések vannak, de az bizonyos, hogy milliárdos összegekről van szó. Egyes becslések szerint az értékpapírokon jelentkező veszteség elérheti az USA GDP-jének 8 százalékát is. 2007 augusztusában elkezdődött a tőzsdék mélyrepülése, illetve felgyorsult a dollár értékvesztése. Az amerikai valuta árfolyama az euróhoz viszonyítva újabb és újabb történelmi mélypontra süllyedt. A recessziós veszélyt látva a Fed szeptembertől agresszív kamatcsökkentésbe kezdett, amely tovább gyengítette a dollárt. Az amerikai irányadó kamat 2007 végére 4,25 százalékra csökkent, 1 euróért pedig már másfél dollárt kellett adni. Az amerikai kormány keynes-i ihletésű adókönnyítési csomagot hirdetett a belső kereslet élénkítésének szándékával. Nem sok sikerrel. 2007 utolsó negyedévében nagyon jelentősen visszaesett az amerikai gazdaság növekedési üteme, feltehető, hogy 2008 elején már recessziós tendenciák jelentkeztek. A gazdasági indikátorok gyengülő feldolgozóipari, építőipari aktivitást, visszaeső fogyasztást és romló foglalkoztatást jeleztek. A Fed folytatta rendkívül agresszív kamatcsökkentési politikáját. 2008 januárjában kétszer vágott az alapkamaton: először 22-én 75 bázispontot, amelyre 2001 szeptembere óta nem volt példa, majd 30-án újabb 50 bázispontot. Ezzel 4,25 százalékról 3 százalékra csökkent az irányadó kamat. Az újabb nagyon gyenge gazdasági adatok megjelenése után március 18-án ismét 75 bázisponttal csökkentette a kamatot a Fed, ezzel fél év alatt 5,25 százalékról 2,25 százalékra nyomta le az irányadó kamatlábat. A kamatcsökkentések további dollárgyengüléshez vezettek.
2007 kora őszétől, szoros összefüggésben a pénzpiaci bizonytalanságok erősödésével, korábban is meglévő jelentős kockázati tényezők erősödtek fel, erősítették egymást és gyakoroltak mind számottevőbb negatív hatást a világgazdaság további fejlődésére.
Robbanásszerűen emelkedni kezdtek ismét az olajárak, újabb és újabb történelmi rekordokat felállítva. Az év első felében 50 dollár körül beállt hordónkénti ár augusztus elején 80 dollár közelébe emelkedett, majd az ezt követő néhány hétig tartó globális tőkepiaci korrekció után át is lépte ezt, október végén az amerikai könnyűolaj ára 92 dollár fölé ugrott, november első hetében megközelítette, majd 2008. január 2-án átlépte a bűvös 100 dollárt. Az olaj ára 2005 óta drágul folyamatosan, jórészt a keresleti-kínálati viszonyok miatt. A világgazdaság vérkeringésébe bekapcsolódott igen gyorsan növekvő Kína, India, Brazília és más országok olajfogyasztásának bővülésével nem tart lépést a kínálat. Elsősorban az OPEC-en kívülieké, de a kartellbe tömörülteknél is egyre több jel mutat arra, hogy ők sem tudnak több olajat a felszínre hozni (elmaradtak a szükséges fejlesztések, egyre nagyobb költséggel közelíthetők meg, termelhetők ki a mezők.) A 2007-es újabb árrobbanás mögött azonban jórészt a gyengülő dollár, napi – gazdasági és politikai – aggodalmak és az ezekhez kapcsolódó spekuláció húzódott meg. A jelzálogpiaci krízis, a recessziós aggodalmak miatt gyors mélyrepülésbe kezdő amerikai valutától szabaduló befektetők pénzüket kivonták a részvényekből és különböző árukba, például nyersanyagokba fektették hatalmas árnövekedést okozva. A gyenge dollár önmagában is áremelésre ösztönözte az olajtermelőket. És ha ez nem lett volna elég: támadás érte Nigériában az olasz ENI olajberendezéseit (kiesett a kínálatból 50 ezer hordó), az USA szankciókat jelentett be Irán ellen, a hideg őszi, tél eleji napok miatt leapadtak az amerikai olajkészletek, miközben az OPEC bejelentette, hogy nem kívánja növelni a kitermelést. Számos elemző véleménye szerint a kereslet-kínálat jelenlegi viszonyai között nem lenne indokolt 65 dollárnál magasabb olajár – jelenleg ezt több mint 50 százalékkal haladja meg a tényleges hordónkénti ár.
Az infláció, amely 2007 őszéig nyomott maradt, a tavalyi év utolsó harmadában gyors emelkedésnek indult a fejlett és a fejlődő régióban egyaránt. A növekedés mögött részben az olajárak, részben a megugró élelmiszerárak álltak. Ez utóbbiak esetében több évtizedes trend tört meg – a statisztikák szerint a mezőgazdasági árak 1974 és 2005 között reálértékben háromnegyedükkel csökkentek, az élelmiszer olcsóvá, kínálata bőségessé vált – 2005 óta viszont reálértéken közel megduplázódtak az árak. Ennek elsődleges oka a gazdagodó ázsiai, latin-amerikai országokban keresendő, ahol a vagyonosodó középosztály többet eszik, jobb minőségű, magasabb szinten feldolgozott árut vásárol. Az élelmiszerárak növekedésének másik oka a bioüzemanyag termelés – amit eddig megettünk, annak egy részét az utóbbi időben elégetjük.

A hangulat hisztérikus. Ezt az elemzők, befektetők részéről megszoktuk. De a nyugalmáról, optimizmusáról ismert Nemzetközi Valutaalap múlt héten kiadott legfrissebb világgazdasági prognózisában maga is beállt a pánikkeltők sorába. Korábbi elemzéseit félredobva, rendkívül pesszimista előrejelzést jelentetett meg, 25 % esélyt adva annak, hogy a világgazdaság növekedési üteme az idén és jövőre 3 % alá csökken, ami globális recessziónak felelne meg. A világ legtekintélyesebb gazdasági hetilapja, a The Economist legfrissebb számában ugyancsak tényként kezeli a jelenlegi amerikai recessziót, de kérdésesnek tekinti, hogy milyen lesz ez a visszaesés: enyhe, vagy mély, illetve hosszú, vagy rövid? És ettől függ a világgazdaság további sorsa is. Az angol újság szerint az Amerikán kívül még mindig élénk világgazdaság segítheti a gyenge dollár által is támogatott amerikai exportot és így a növekedést, akárcsak a monetáris és fiskális politika további enyhítése. Így elképzelhető, hogy az USA gazdasági visszaesése rövid és enyhe lesz, s a világgazdaság sem süllyed recesszióba.
De persze lehet, hogy mégsem így lesz. A bizonytalanság teljes. A kilátások összességében nem fényesek. Nekünk magyaroknak, közel a stagflációhoz ez a lehető legrosszabbkor jött.
De talán nem is a recesszió/nem recesszió kérdése a legérdekesebb. Hanem az, hogy milyen átrendeződések indultak/folynak a világgazdaságban, mire számíthatunk a közeli és a távolabbi jövőben? Mennyire függetlenedett Ázsia az amerikai gazdaságtól, át tudja-e venni a világgazdasági motor szerepét Kína, India? És egészséges-e annyira Európa, hogy kis növekedési veszteséggel átvészeli a következő hónapokat? Növekszik-e az euró világgazdasági szerepe a dollár rovására? A lassulás, a piac tisztulása vajon segíti-e az olajárak stabilizálódását, kiváltja-e lassú csökkenését vagy a volatilitás fennmaradása mellett további áremelkedés várható? És mi lesz a magas élelmiszerárak miatt? Haitin már kitört az éhséglázadás.
És hogyan változnak a globális tulajdonviszonyok? Egyre inkább nyomulnak a hatalmas tőkével rendelkező állami tulajdonú kínai, kuvaiti, hongkongi, bahreini, katari, szaúd-arábiai befektetési alapok. A világ legnagyobb pénzügyi csoportjában (az ingatlanpiaci válságban hatalmas veszteségeket elszenvedett, és így tőkemegfelelési gondokkal küzdő, amerikai) Citi Group-ban egy szaúdi herceg után éppen most vásárolt tulajdonrészt Abu Dzabi, valamint Szingapúr. És kínai állami alap vásárolt be a francia olajóriás Total-ban. Kuvait a Merryl Lynch befektetési bankban vett magának tulajdonrészt. Magánból állami?! Amerikaiból arab, kínai? Ki hitte volna! De lehet-e ezt korlátozni a szabad tőkeáramlás korában?



Mi lesz veled világgazdaság?

Sportkilátások

A 2000-ben Nizzában aláírt európai úniós szerződés egyik cikkelye kimondta, hogy a sportnak olyan társadalmi és kulturális jelentősége van, amely miatt különleges elbánást igényel.
A sport Európában ráadásul komoly üzlet is, a labdarúgás esetében kifejezetten jövedelmező. A kereskedelmi és kulturális szerepe közötti feszültség komoly nehézséget okoz a gazdaságpolitikai döntéshozóknak. A sport is csak egyike a versenyző "iparágaknak" vagy különlegesen kell kezelni?
A sport egy fontos tekintetben kétségtelenül speciális. A legtöbb ágazatban a versenytársak léte korlátozza a szereplőket gazdasági tevékenységükben, ezzel szemben a sportban a csapatoknak létérdeke a versenytársak életképessége. Ez a közös érdek a trösztellenes szabályozóktól óvatos bánásmódot igényel. Például a televíziós jogok közös értékesítése azon az alapon védhető, hogy maga a verseny, a csapatok küzdelme az eladandó termék. Ez a közös értékesítés arra is jó, hogy a bevételeket igazságosan osszák szét. A labdarúgócsapatok számára a közvetítésekből származó pénz mára fontosabbá vált a jegybevételnél. Egyenkénti alkudozás esetén a kisebb támogatottságú klubok túl alacsony bevételhez jutnának, ami idővel felborítaná a bajnokságok egyensúlyát, ez pedig káros lenne a fogyasztóknak és a csapatoknak egyaránt. A sportsikerek a legtöbb esetben együtt járnak a jó anyagi lehetőségekkel. A győztesek mindig azok közül a csapatok közül kerülnek ki, amelyek meg tudják fizetni a legjobb játékosokat és edzőket.
A hatóságoknak vékony mezsgyén kell egyensúlyozniuk. Az 1990-es évek elején a televíziós közvetítések deregulációja rengeteg pénzt hozott a sportba, és a futball magára irányította a versenyhivatalok és bíróságok figyelmét. Egy belga futballista, Jean-Marc Bosman 1995-ös ügye véget vetett annak a gyakorlatnak, miszerint a csapatok átigazolási díjat kértek a lejárt szerződésű játékosok után is. A Bosman-ügy arra is felhívta a figyelmet, hogy a külföldi játékosok szerepeltetésének korlátozása ellentétes az uniós joggal. A közvetítési jogok értékesítését Angliában és Németországban is trösztellenes vizsgálatoknak vetették alá, attól tartva, hogy korlátozzák választását. Az európai versenyhivatalok eddig mindig engedélyezték azokat a közös értékesítéseket, amelyek eléjük kerültek.
A több uniós sportminiszter által tavaly megalkotott Független Európai Sport Jelentés kimondta, hogy "a labdarúgás nem válhat a vállalatszörnyetegek közötti versengéssé, ahol az eredményt az határozza meg, akinek a legtöbb pénze van." A jelentés nagyobb jövedelemmegosztás, a fizetési plafonok bevezetése, az átigazolások korlátozása mellett érvelt, valamint amellett, hogy az általános mentesség révén lehetne ezeket az intézkedéseket összeegyeztetni az uniós versenyjoggal. A jelentés szíves fogadtatásra lelt az európai labdarúgás irányító szervénél, az UEFA-nál.
Szigorúbb versenyegyensúlyra van-e szükség a professzionális sportok hosszú távú életképességéhez? A futball közgazdaságtanáról több könyvet is publikáló Stefan Szymanski, a London Imperial College professzora szerint ez egyáltalán nem biztos. Az európai profi labdarúgás mindig is kiegyensúlyozatlan volt, azonban ez nem csökkentette a népszerűségét. A bajnokságok piramis jellegű felépítése, a feljutások és kiesések miatt azoknak a csapatoknak is van miért küzdeniük, amelyeknek kicsi az esélyük a végső győzelemre. A legfelső osztályokból pedig ki lehet jutni a menzetközi kupák - a BL és az UEFA-kupa - porondjára. Valójában, az azonos erőt képviselő csapatok meccsei sokszor óvatos, taktikus játékról, a küzdelemről szólnak, ami unalmas a nézőknek. Ez pedig kinek lenne jó?

A Közgazdász 2008./1. számából.
(Economics Focus: Sporting Chance - The Economist, 2007. 06.12. alapján Németh András)

Virtuális Szakkollégium

Mint a Wikipedia definíciójából is kiderül, a szakkollégium hallgatói csoport: amely egyrészt szakmai fejlődési lehetőséget biztosít a tagjainak, másrészt egy közösségként funkcionál mindenféle közös programokkal. Olyan hallgatók közössége, akik többet szeretnének, mint megcsinálni a minimumot, amit a diplomához kell: egyfajta önkéntes elitképzés (vagy elit önképzés?). A MÜTF-on is létezik már egy szakkoli , Tatabányán: az A épület kollégistái.

A Virtuális Szakkollégium elsősorban a budapesti tagozat diákjai miatt jött létre, azért, hogy azok a hallgatók is részt vehessenek a szakkollégium munkájában és részesülhessenek az általa nyújtott előnyökből, akiknek ez nem volt adott eddig. Ezért is virtuális: itt a közösség elsősorban az interneten szerveződik, az elsődleges közösségi tér az internet (sörözni persze mi is IRL szoktunk). A szakmai munka a körökben zajlik: ezek a szakkoli tagjai által szervezett körök egy oktató vezetésével valamilyen témát járnak körül, vizsgálnak - általában nem tanóra, hanem beszélgetések formájában.

Ezen kívül a szakkollégium keretet ad a hallgatóknak, hogy az őket érdeklő (akár szakmai akár nem szakmai) dolgokat megszervezzék. Segít a külföldi ösztöndíjak elnyerésénél, a TDK dolgozatok megírásában, szakmai versenyekben stb. A szakkollégium jól jöhet a későbbiekben is: előnyt jelenthet az önéletrajzban, referenciát adhat.

A Virtuális Szakkollégium bárki előtt nyitott, de a taggá váláshoz vállalni kell, hogy főiskolai éveid alatt írsz TDK-t, amikor nem írsz, akkor részt veszel valamelyik szakmai kör munkájában és a blog szerkesztésében (ez a blog ugyanis a Virtuális Szakkollégium blogja). Jelentkezni a tagoknál vagy itt lehet.

Kultúra - szükség van-e állami támogatásra?

(A gazdaság olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. Bár az élet elég bonyolult, de megfigyelhető, hogy sokaknak van egy jól hangzó, eléggé leegyszerűsített elmélete, ami látszólag jól működik, és megoldja a problémákat amiket felvet az élet a világmindenség, meg minden.Új rovatunkban, ami a NaivKözgazdász címet viseli, ilyen elméletekről szeretnék beszélgetni.


Manapság gyakran hallani, hogy problémák vannak az államháztartás egyensúlyával, gazdasági válságban az ország, nehéz időszakok elé néz a gazdaság. Ilyenkor természetesen két dolgot lehet csinálni: növelni a bevételeket, vagy (és!) csökkenteni a kiadásokat. Ha olyan nagy a baj, akkor durván, drasztikusan. Ennek egyik aspektusa, hogy át kell gondolni, milyen feladatokat sorolunk be az állam kötelességei közé: hiszen ami feladat, arra bizony költeni is kell. És ahogy a családi költségvetés hiányos állapotának észlelésekor az következik, hogy le kell mondani a nem feltétlenül szükséges dolgokról, bizony az állami költségvetésben is ez a megoldás látszik kézenfekvőnek. LE A LUXUSKIADÁSOKKAL!

Amikor szorít a pénzhiány akkor könnyű észrevenni, mi az ami tényleg fontos, és mi nem. És csak a megszokás miatt meglepő - hiszen végiggondolva teljesen racionális - hogy a kultúra, a művészetek támogatása nem létszükséglet. Ha nincs pénz az egyetemek fenntartására, a nyugdíjakra, az egészségügyre, akkor sajnos ki az állami pénzekkel a kultúrából! Amikor nincs mit osztogatni, akkor nem kell osztogatni. Amikor nincs pénz, akkor bizony le kell építeni luxuskiadásokat. El kell adni a kocsit, és menni BKV-val, lemondani a hatvannyolc tévécsatornás előfizetésről, és a pénzt a gázszámlára meg a kajára költeni. Állami szinten is ez a helyzet. NE vonjunk el pénzt az oktatásból, az egészségügyből csak azért, hogy még két film elkészülhessen, hogy még 3 színház működhessen, hogy még 8 kiállítást meg lehessen szervezni.

Feleseleges fenntartani olyan intézményeket, amiket a piac nem tart fent, értelmetlen pénzt adni olyasmire, ami önállóan is működhet. Hogy nem tudnak megélni ez után sokan? Elképzelhető. De vajon baj-e ez?
A régészek az autópályák, épületek építése előtti feltárásokból származó bevételt ne vigyék haza, hanem fordítsák olyan kiállításokra, amire sokan bemennek: és nem kell bezárni a múzeumot. A filmesek forgassanak eladható filmet, és majd ad rá pénzt a vállalati szféra. A színház hozzon be nézőt, két előadás közben meg adja bérbe a termet. Igen, kemény világ: verseny van. De a kultúrának, a művészeteknek is jót tesz, ha nem tud létezni nézők, közönség nélkül. És amikor majd helyreállt az egyensúly, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy vajon mire költsük a felesleget. Amíg az alapvető dolgokra nincs pénz, ne is gondolkodjunk ilyesmin.

A művészet és a kultúra egyébként is a politika hálájának kifejezésére, a politikai üzenetek megfelelő kommunikálására, a haverok díjazására megy. Ellenőrizhetetlen, szubjektív, (és éppen emiatt) átpolitizált minden kulturális döntés. Az állam csak annyit tegyen, amennyi a feladata: én meg, majd ha akarom, közvetlenül támogatom a kultúrát, jegyvásárlással, egy százalékkal. Én a választópolgár inkább választom az egészségügyet, az oktatást és ha még ezek után is marad pénz, az alacsonyabb adókat.
_______________________________________________________


Egyéb aspektusokat ld. még: ITT és ITT.

(Nagyon fontosnak érzem megjegyezni: kulturált vitát szeretnék, aminek véleményem szerint alapfeltétele a politikai felhang kizárása. A vita itt nem politikai pártokról, politikusokról, hanem társadalmi, gazdasági hatásokról, elméletekről szól. Bár alapvetően nem szeretnék moderációt alkalmazni, kíméletlenül és azonnal moderálni fogok minden politizáló hozzászólást, amelynek stílusa, tartalma nem felel meg a kultúrált vita követelményeinek vagy nem a felvetett kérdésről szól)

Neuromarketing

A marketingkutatás egyik alapvető feladata, hogy kiderítse, mit gondolnak az emberek egy bizonyos kérdésről. És hogy ezt minél jobban megtehessék, egyre többet foglalkoznak az agyműködés tényleges vizsgálatával. Végülis egyszerűbb(nek tűnik), mint kérdésekkel zaklatni a célcsoportot.

Egyre több olyan vizsgálatot végeznek, amelyben az fMRI (functional Magnetic Resonance Imaging - az agy mágneses rezonanciáját mérő diagnosztikai eszköz) készülékkel mérik az agy aktivitását - ám a cél nem valamilyen tumor vagy pszichiátriai betegség diagnosztizálása, hanem annak vizsgálata, hogy reagálnak a fogyasztók a márkákra, a hirdetésekre. Ez lenne a marketingkutatás jövője? Kérdőívek helyett jöjjön a gép?


A módszerrel azonnal kiküszöbölhető a válaszadók hazugsága. A fogyasztók ugyanis hazudnak - néha maguknak is (öntudatlanul), néha csak a kérdezőbiztosnak (tudatosan). Az erre épülő neuromarketing hívei szerint elfelejthetjük a fókuszcsoportokat és a "copy test"-eket, mára ugyanis már hordozható eszközök állnak rendelkezésünkre a tényleges vásárlási szándék mérésére.


Vannak persze, nem is kevesen, akik szkeptikusok: akik szerint messze vagyunk még ettől. Egyes kritikusok a módszer költségességét vagy a lebonyolítás nehézségeit emelik ki, mások az eredmények alkalmazhatóságát is megkérdőjelezik. Például azon az alapon, hogy a mérési szituáció teljesen természetellenes. Mások szerint az agynak ugyanazok a területei aktiválódnak az újdonságok észlelésekor, mint amikor valami olyasmivel találkozunk, amit szeretünk - így viszont nehéz lenne a reakció valódi okának kiszűrése. És persze, nem feledkezhetünk meg arról a nagy számú tényezőről, ami az agy reakcióin kívül esik: elsősorban a kulturális tényezők befolyásáról.

Mindenesetre íme néhány kutatási eredmény, amit ezzel a módszerrel tudtak meg:

• A jól ismert márkák relaxált tudatállapotot teremtenek: az agykéregnek a tudatos gondolkodás során működő területei lefékeződnek (érzelmi biztonságérzet - a lojalitás alapja?).
• A számunkra fontos márkák megpillantásakor az agynak az a része aktiválódott, amelyet az önmagunkról alkotott képpel hoznak összefüggésbe (valóban azonosulunk a márkáinkkal?).
• Más területek aktiválódtak a szimpatikus és mások az ellenszenves politikusok képeinek megmutatásakor. (összehasonlító tesztekre használható?).
• Mérhető, hogy az agy mely részei reagálnak egy-egy termék képére (más hirdetéseket készíthetnek a különböző gondolkodású embereknek?).

Mya Frazier: Hidden persuasion or junk science? (September 10, 2007 - Advertising Age) alapján
(egyéb források: http://www.piackutatas.blog.hu/, http://www.journals.uchicago.edu/, www.drdavidlewis.co.uk/assets/NeuroMarket1.pdf, en.wikipedia.org)

Vitatéma: a tandíj hatása

Sokan, sokféle oldalról megvilágították már a tandíj kérdéskörét. Azonban nagyon kevés szó esik ennek az oktatási körülményeire és a hallgatói viszonyokra gyakorolt hatásáról. Tudom, még lesz népszavazás és persze senki nem láthatja előre a következményeket, de felvetnék egy két izgalmas kérdést, megvitatásra.


1. A hallgatók viszonyai megváltoznak: verseny kezdődik közöttük. Felül a tandíjmentesség, alul a fizetős képzésbe való kihullás veszélye gyengíti a kooperációt. A hallgatók egyéni harcot vívnak a teljesítménnyel: nem fogják egymást támogatni. Ki adná oda a jegyzetét, ha az a segítség neki havi 10500 forintjába kerülhet? Ki mondja el az előző ZH tapasztalatait, vagy a megtudott információkat, ha a másik elé kell kerülni? Nem az oroszlánnál kell gyorsabban futni, hanem a többieknél...

2. Megváltozik a puskázás, a csalás megítélése. Eddig legfeljebb utálták, aki puskázott (mert teljesítmény nélkül ért el eredményt) - ha lesz tandíj fel is jelentik. A dolgozatírás közben megszűnik az egymás segítése (odahívom a tanárt valami felesleges kérdéssel), ellenben szólni fognak a hallgatók, hogy a másik milyen módon csal, lebuktatják a többieket. Szétesnek a laza közösségek (tanulócsoport), ellenségesebb környezetben kell helytállni.

3. Borzasztóan megnehezedik a tanárok helyzete és felerősödik a hallgatói érdekérvényesítés. Versenyhelyzetben nem megengedhető, hogy két vizsga nehézségi szintje különbözzön, hogy két tanár másképpen vizsgáztasson. A hallgatók (jogosan) követelhetik, hogy vizsgálják felül a másik szemináriumi csoport szóbeli eredményeit, ha ott jobb eredményeket értek el, mint ők. Mennyi jogot adunk a hallgatóknak? Az egyébként jogos alap felvetés (a jobb tanár nagyobb esélyt ad, a kevésbé szigorúnál könnyebb eredményt elérni, a későbbi vizsgán könnyebb sikeresen teljesíteni) könnyen abszurd helyzeteket eredményezhet. Ez viszont frusztrációhoz, túlbiztosításhoz, óvatoskodáshoz vezet - ami azonnali minőségromlást eredményez. Viszont javulhat is hosszabb távon ettől a minőség: kiszűrődnek a gyengébb tanári teljesítmények, a hallgatói kontroll erősödése miatt. Vagy nem a gyengébbek, hanem az ellenszenvesebbek, szigorúbbak.
Az biztos: kevésbé változatos, kevésbé egyéni órák lesznek, a számonkérés sokkal kevésbé múlik a tanáron.

4. Véget ér a személyes szimpátia, a kivételezés, az ilyen-olyan módon osztogatott pluszpontok rendszere. Ez egyrészt jó, mert nem lesz olyan, aki a "két szép szeméért" jobb jegyet kap, másrészt rossz: nem lehet pluszpontot adni valódi teljesítményekért sem, ha az nem szabályozott, nincs mindenkinek lehetősége elérni. Nem lehet figyelembe venni a hallgató korábbi teljesítményét, általános tudását, csak azt, amit ott és akkor nyújt.

Neked mi a véleményed?

(Nagyon fontosnak érzem megjegyezni: kulturált vitát szeretnék, aminek véleményem szerint alapfeltétele minden politikai felhang kizárása. A vita itt nem a tandíjról, hanem annak társadalmi, közösségi hatásáról szól. Bár alapvetően nem szeretnék moderációt alkalmazni, ebben a kérdésben kíméletlenül és azonnal moderálni fogok minden politizáló hozzászólást, függetlenül annak stílusától és tartalmától.)


(A Szubjektív rovatban megjelent személyes véleményekkel a blog szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Az itt leközölt írások a vita elindítása érdekében néha szándékosan egyoldalúan, provokatívan vannak megfogalmazva.)

Az vagy, amit (el)fogyasztasz

(Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára)


Egyre jobban megfigyelhető, hogy mennyien megtanulták már, hogy az anyagi értékeiken keresztül mérjék magukat és a többieket. Figyeld az embereket a plázákban, az utcákon, és látni fogod, hogy mennyit jelent számukra szerezni, birtokolni valamit. Az "értékes" egyre inkább azt jelenti, hogy drága, az "értékes ember" is egyre inkább anyagi javakkal bírót. Az értékrendünk társadalmi szinten megváltozott: középpontba kerültek a materialista értékek.

A pszichológusok számára nem új a jelenség, Erich Fromm már 1947-ben Az önmagáért való ember (Az etika pszichológiai alapjainak vizsgálata) című művében ír erről, majd 1976-ban könyvet is szentel a kérdésnek (Birtokolni vagy létezni).


Hogy hogyan érinti az anyagiasságunk a boldogságunkat - erről szól Tim Kasser könyve. Az amerikai pszichológus kutatások sorát sorolja, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Lépésről lépésre bemutatja, milyen üzeneteket kapunk a médiából, a reklámokból. Bemutatja mi a különbség (a közgazdasági tudományokban gyakran hangoztatott, oktatott) jólét fogalma és a személyes jóllét között. Összefüggést keres a psziché hiányai, betegségei és az anyagi értékek megléte között. Megvizsgálja a társas kapcsolatainkat.

Az egyik legérdekesebb kísérlet a könyvben (a sok bemutatott közül), amelyben a versengő döntéseket vizsgálják (Ken Sheldon és Holly McGregor): egyetemi hallgatókat sorolnak három csoportba anyagiasságuk szerint (4 anyagelvű diák, 4 nem anyagelvű diák és egy 4 fős vegyes csoport). A csoportok egy erdőgazdálkodási játékot játszanak. A játék lényege, hogy a hallgatók egy fakitermelő vállalat elnökeként közösen termelhetnek ki egy 200 hektáros erdőt, évente mind a négyen egyenként maximum 1000 holdat termelhetnek ki, az erdő pedig 10%-os ütemben visszanő. Nyilvánvaló, hogy minél gyorsabban termelnek annál nagyobb a profit, de annál jobban fogy az erdő. A játék egy 25 évnyi időtartamot ölel fel. Na mit gondoltok, kinek marad a legnagyobb erdő a játék végére? És vajon ki tett szert nagyobb haszonra?!
Rövid távon az anyagelvű hallgatók vállalati működtek jobban. Hosszú távon viszont a kevésbé anyagias hallgatók tettek szert nagyobb nyereségre.

A könyv leggyengébb (?!) része a "Hogyan lehetne ezen változtatni?" rész. Az ember ugyanis, miután azonosult a problémával és belátta, hogy ennek így nem lesz jó vége vár valamilyen megoldást, valami egyszerű módszert ennek elkerülésére. De az nincs. Hiába a Mohamed idézet és a rengeteg tudás: a megoldás nincs itt a kezünkben. Ez persze nem a szerző hibája. Nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni a világot, sőt saját magunkat sem. Csak gondolkodnivalót, megtennivalót, odafigyelnivalót kapunk. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha lenne olyan csoki vagy sör, ami csökkentené a fogyasztójának anyagiasságát! Vagy mondjuk a plázákban árulnának egy olyan kütyüt, amit bekapcsolva megoldódna a probléma! Tuti vennék. Kettőt.








Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára
Kiadja: Ursus Libris (Emberközpontú pszichológia - sorozat)
Fogy. ár: 2850 Ft

(KEYNES)

Sir John Maynard és a Bloomsbury-kör

Közgazdászként, közgazdászhallgatóként mindannyian ismerjük John Maynard Keynes nevét. Kicsit talán unjuk is, papirosízű, unalmas. Persze, keresletélénkítő gazdaságpolitika, állami beavatkozás, teljes foglalkoztatás. Igen, az „Általános elmélet” 1936-ból, a múlt század legnagyobb hatású társadalomtudományi műve.
Az 1945 és 1975 közötti harminc évet a legfejlettebb nyugat-európai országokban „Age of Keynes”-nek nevezték. De még most, a 21. század elején is itt kísért szelleme. A recesszióba forduló amerikai gazdaság élénkítésére George W. Bush által meghirdetett csomag egyértelműen keynesi ihletésű. És a davosi világgazdasági fórumon a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója felszólítja a világ kormányait, hogy állítsák költségvetési politikájukat a gazdasági növekedés szolgálatába. Mi ez, ha nem Sir John máig tartó hatása?

Művei alapjaiban változtatták meg a gazdaságról, társadalomról, a kormányok lehetséges szerepéről addig vallott felfogást. Honnan jött ez a zseniális figura, milyen környezetben, milyen inspirációk, élmények hatására fogalmazta meg alapvetően új nézeteit?
Nagyon jó körülmények közül indult. 1883-ban az egyik legpatinásabb angol iskolavárosban, Cambridge-ben született felsőközéposztálybeli családban. Apja a cambridge-i egyetem közgazdászprofesszora. Tanulmányait Anglia legelőkelőbb, leghíresebb fiúiskolájában, az Eton College-ban kezdi, majd a cambridge-i egyetem King’s College-ában folytatja. Eszmélése a viktoriánus kor utolsó évtizedére esik. A brit birodalom a világ vezető hatalma, a világgazdaságot a londoni Cityből irányítják. A manchesteri liberális közgazdasági iskola képviselői hirdetik, hogy az államnak csak a jog és a biztonság védelmében szabad a gazdasági, társadalmi folyamatokba avatkozni („Éjjeliőr állam”). J. S. Mill közgazdászprofesszor és Cobden pénzügyminiszter a gazdasági szabadság abszolút voltának szószólói. Angliára eközben a merev társadalmi tagozódás, az osztályok közötti hatalmas szakadék, s még földrajzilag is leírható elkülönülés a jellemző. És uralkodik a prűd, álszent, hazug „viktoriánus” erkölcs a maga rendkívül merev, mai szemmel hihetetlenül buta szabályaival.
Keynes Cambridge-ben a tanulás mellett golfozik és lázad. 1899-ben néhány fiatalemberrel megalapítják az „Éjféli társaságot” – amelynek tagjai minden szombaton éjfélkor találkoznak –, majd a Cambridge Apostolok nevű vitakört. A társaság egyik tagja, Thoby Stephen 1904-ben elviszi barátait Londonban lakó nővéreihez, Virginiához és Vanessához. A Stephen nővérek apjuk halála után az előkelő Kensington negyedből – környezetük hatalmas felháborodására – a sokkal kevésbé előkelő Bloomsbury-be költöznek, és független, önálló életet kezdenek. A cambridge-i barátok 1905-től minden csütörtök este ellátogatnak a Gordon Square-re – megalakul a Bloomsbury-kör, a 20. század egyik legnagyobb hatású értelmiségi csoportosulása, az angol modernizmus legfontosabb szellemi köre. A csoport eleinte önképzőkörként (korabeli szakkollégiumként?) működik, a barátok megbeszélik saját írásaikat, mások írásait, saját festményeiket és mások festményeit, a zenét, a politikát, a szerelmet – vagyis a világ dolgait. A különböző érdeklődésű, eltérő tehetséggel rendelkező emberek számára a beszélgetések kinyitják a világot, a széles látókör valamennyiük teljesítményét javítja. Segítik egymást a munkában is. Tevékenységüknek hamarosan híre megy, eleinte leginkább azért, mert látványosan lázadnak a még mindig erős viktoriánus társadalmi normák ellen. (A Stephen lányok saját bőrükön tapasztalták meg e szemforgató világ hazugságát, kegyetlenségét. Miközben az előkelő Kensingtonban, az erkölcs fellegvárában felső-középosztálybeli lányokként kísérő nélkül nem mehettek társaságba sem, s kihozták őket a színházból, ha ott valami „illetlenség” hangzott el – féltestvérük, s egyben gyámjuk rendszeresen megerőszakolta őket. Ahogy egyik visszaemlékezésében Virginia írta: „George Duckworth nemcsak apja és anyja, bátyja és nővére volt azoknak a szegény Stephen lányoknak, hanem a szeretője is.”) A Bloomsbury-kör tagjai szexuális szabadságot hirdetnek, nyíltan vállalják bi-, illetve homoszexualitásukat is – jóval megelőzve korukat.
Hamarosan megszületnek azonban az első műveik is, s a társaság tagjai valamennyien szakterületük elismert, később többen világhírű képviselői lesznek. Virginia Stephen – miután férjhez megy Leonard Woolfhoz – Virginia Woolfként kezd publikálni és válik a 20. századi modern angol próza egyik legnagyobb alakjává. Orlando című regénye például merész, szellemes játék nemcsak az idővel, de a főszereplő nemével is: Orlando végigéli az angol történelmet, miközben férfiből asszonnyá változik. A Flush kutyaperspektívából láttatja a 19. sz. közepének angol, illetve olasz „intellektueltársadalmát”. És a lassan áradó, magával ragadó Mrs. Dalloway...
A Bloomsbury-kör másik világhírűvé váló író tagja E. M. Forster Howards End (magyarul: Szellem a házban) című 1910-ben megjelent regényében a viktoriánus erkölcsi és társadalmi rend összeomlását mutatja be nagyon szemléletesen. (Hősei, a Schlegel lányok hasonlítanak kissé a Stephen lányokra. A könyvből Anthony Hopkins, Emma Thompson és Vanessa Redgrave főszereplésével Oscar-díjas film is készült.) A többiek pedig? Leonard Woolf könyvkiadót alapít, Lytton Strachey kora egyik legnevesebb kritikusa, esszéírója, Roger Fry a modernista képzőművészet teoretikusa és az egyik legnagyobb művészetkritikus lesz, Duncan Grant, Vanessa Bell festenek.
És John Maynard… Miközben szorgalmasan látogatja a csütörtöki összejöveteleket – sőt 1911-ben együtt is lakik Virginiával, Leonard Woolffal és Duncan Granttel – állami pénzügyi szolgálatba lép. Részt vesz a versailles-i békeszerződés előkészítésének munkálataiban az angol delegáció tagjaként. Mivel nem ért egyet a béke koncepciójával az aláírás előtt – nagy feltűnést keltve – lemond. Majd 1919-ben publikálja hatalmas port felverő művét, „A békeszerződés gazdasági következményei” címmel – megjósolva a II. világháború kitörését. „Ezzel a könyvvel az a célom, hogy bebizonyítsam: egy karthágói békeszerződés gyakorlatilag sem nem helyes, sem nem lehetséges. … Az órát nem lehet visszaállítani. Nem lehet Közép-Európa 1870-es állapotát helyreállítani anélkül, hogy elő ne idézzenek olyan feszültségeket Európa szerkezeti felépítésében, ne engedjenek szabadjára olyan emberi és szellemi erőket, amelyek határokon és fajtákon túllépve nemcsak bennünket és garanciáinkat, hanem intézményeinket és társadalmunk fennálló rendjét is legyűrnék.”
Az 1920-as évek elejétől egyetemi tanár, és tőzsdézik, amelynek eredményeként nagy vagyonra tesz szert. 1923-ban – sokkolva barátait – feleségül veszi Lydia Lopokova orosz balett-táncosnőt. A nagy gazdasági válság pusztítását, a hatalmas munkanélküliséget látva írja meg – mint látjuk máig ható – főművét, szembe menve a mindaddig uralkodó angol liberális közgazdasági iskolával.
A harmincas évek azonban már a késői, lassan széteső Bloomsbury-kör időszaka. (A húszas évektől Memoár Klub néven működnek, már nem hetente, de mégis rendszeresen valamelyikük otthonában találkozva osztják meg egymással emlékeiket, gondolataikat.) 1931-ben meghal Lytton Strachey, 1934-ben Roger Fry. Virginia Woolf többször öngyilkosságot kísérel meg – végül 1941-ben kisétál vidéki házuk kertjének hátsó kapuján, lemegy az Ouse folyóhoz, beletesz egy követ a zsebébe és alámerül a folyó hullámaiba. (Az "Órák" című filmben Nicole Kidman zseniálisan játssza el a jelenetet - Oscar díj járt érte.) John Maynard is betegeskedik, de még résztvesz a II. világháború utáni nemzetközi pénzügyi rendszer alapjainak kidolgozásában. 1946-ban halt meg. Ahogy egyszer fogalmazott: „A Bloomsbury-kör jelentette a közgazdaságtudományon túli életemet.”

(Irodalom: Virginia Woolf: Egy jó házból való angol úrilány. Önéletrajzi írások. Csokonai Kiadó 1999.,

Macmillan Dictionary of Modern Economics. Third Edition, Macmillan Press Ltd, London, 1986

http://cepa.newschool.edu/het/profiles/keynes.htm
http://modern-humanities.info/people/keynes)

(DRAK)

Tehetség-gondozás

Elindultunk.

Íme, létrejött a blog, amit a MÜTF tehetség-gondozó programjának egyik alapkövének szánunk. Szeretnénk olyan aktualitásokkal, érdekességekkel, információkkal szolgálni az érdeklődőknek, amivel betekintést nyerhetnek a közgazdász szakma minden részébe, amivel a tanórák alap-információinál többet kaphatnak.
Nem titkolt célunk az sem, hogy egyes izgalmasabb témákat megvitassunk itt, hogy lehetőség legyen arra, hogy véleményt mondhassatok, vitatkozhassatok.

Ez a blog tehát neked szól, ha szélesebb látókört szeretnél, mint az átlag. Ha érdekel más is, nem csak a szakod, szakirányod. Ha érdekel is, amit tanulsz, nem csak elvergődni szeretnél a diplomáig. Ha szeretnél komolyan beszélgetni, komoly kérdésekről.
Ha nem csak diplomás, hanem értelmiségi is akarsz lenni.

És természetesen várjuk az oktatókat is: nem csak olvasóként, hanem szerzőként is, hogy kiszélesíthessük a blog látókörét (és közben sajátunkat is). Ha érdekel a többi terület, ahol esetleg kevésbé vagy up-to-date, vagy ha érdekel, hogy a felvetett kérdésekről mit gondolnak mások. Ha pedig találsz, olvasol valami érdekeset, vagy van olyasmi a fejedben, ami nem fér bele a tananyagba, de elmondanád a kollégáidnak vagy a hallgatóknak - küldd el nekünk!

Több dolgot is szeretnénk tehát: a szakma, a tudomány hírein, érdekességein, aktualitásain kívül szeretnék "Könyv- és internetajánló"-t, ahol ajánlhatnánk egymásnak olvasnivalókat. Egy - nevezzük úgy - "Szubjektív" rovatot, ahol a világ dolgairól lehetne elmélkedni, elsősorban azzal a céllal, hogy megbeszéljünk érdeklődésre számot tartó témákat. És esetleg egy "Program" rovat is lehet, ha van igény arra, hogy szakmai programokat, előadásokat, gyár- vagy mozilátogatásokat szervezzünk.
Vagy sok minden más is belefér. A legjobb lenne, ha közösen alakítanánk ki mi legyen: írd az ötleteidet, javslataidat a kommentekhez!