Szabaddá tesz-e a pénz?

Szabaddá tesz-e a pénz? – Első hallásra úgy tűnhet, hogy talán nincs is ennél könnyebben és egyértelműbben megválaszolható kérdés. Hiszen akinek pénze van, az előtt megnyílnak a lehetőségek, olyan dolgokat is megtehet – önmagáért és másokért – amiket korábban pénz hiányában nem.

A pénz, és általában az anyagi javak valóban nagy lehetőséget és ezzel áldást hordozhatnak magukban. Talán az sem véletlen, hogy az Istentől nyert képességeinkről, az azokért viselt felelősségről szóló példázatban (ld. Mát. 25:13-30) a „tálentum” kifejezéssel találkozunk, amivel az ókori világban többek között a nemesfémek mennyiségét, azaz értékét mérték (ld. pl. II. Sám. 12:30).

Mégis, a világban körültekintve azonnal feltűnik, hogy bár sokan bővölködnek anyagi javakban (a mi országunkban éppen az utóbbi évtizedek hozták meg sokak életében a látványos változást, méghozzá nagyon rövid idő leforgása alatt), mégis viszonylag kevesen élnek az így megnövekedett lehetőségeikkel mások javára, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a boldog, megelégedett emberek száma sem nőtt meg érzékelhetően, ugrásszerűen.

Ebből is látszik, hogy a pénz nem tesz törvényszerűen szabaddá, sőt fennáll a lehetősége és veszélye, hogy éppenséggel a rabjaivá válunk, ha nem vigyázunk.


Kin múlik, hogy eszköz, vagy úr lesz-e az életünkben a pénz?

Minden jel szerint egyedül rajtunk. A pénzen magán biztosan nem, hiszen Pál apostol megfogalmazása szerint „minden rossznak gyökere a pénz szerelme…” (I. Tim. 6:10), tehát nem maga a pénz, ahogy azt sokan tévesen gondolják. Nem a tárgy hordozza magában a problémát, hanem az emberi lélek, amely nem találja a helyes, az egészséges viszonyulást hozzá. A „pénz szerelme”, „sóvárgása”, a „meggazdagodás vágya” – ahogy a folytatásban olvashatjuk – az a hiba, amelybe sokan beleesnek, és ezzel beköltözik az életükbe a nyugtalanság, sőt a szenvedés és a fájdalom.

Ugyanakkor fontos látnunk a különbséget a gazdagság, mint állapot és meggazdagodás vágya között. A gazdagság – a pénzhez hasonlóan – nem önmagában rossz, vagy elítélendő. Az ószövetségi pátriárkák például kifejezetten gazdag emberek voltak, mégis egészséges hittel rendelkeztek, aminek nyilván az a magyarázata, hogy számukra a gazdagság egy állapot volt, Isten ajándéka, és nem életcél, amit maguk elé tűztek és küszködtek, hogy elérjék. Általában jó óvatosnak lenni az életcélunkat illetően, hiszen nem tudhatjuk, hogy milyen hatást gyakorolna személyiségünkre a meggazdagodás, vagy éppen azok a terhek, amiket az önként vállalt szegénység ró ránk.

Jézus Krisztusnál senki sem mondta ki egyértelműbben és nyomatékosabban, hogy az anyagiak megszerzése, halmozása nem lehet az emberi élet célja, és nem is méltó arra, hogy az legyen: „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete” (Luk. 12:15)

Az egész életünket meghatározó felismerés lehet annak a belátása, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – a boldogság nem a pénz, az anyagi javak meglétének és mennyiségének a függvénye. A boldogság a lélek állapota, a megelégedés megtapasztalása. Vannak emberek, akik viszonylag szerényebb körülmények között is megélik ezt, míg mások kifejezetten jelentős vagyon birtokában sem éreznek elégedettséget, örömöt, és ezzel együtt boldogságot. A Biblia is megelégedés fontosságára irányítja a figyelmünket: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; (Zsid. 13,5) „Mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.” (Fil. 4,11). Hogy mennyire a megnyugvás, a mindennemű félelemtől, szorongástól, belső békétlenségtől mentes élet jelenti a megelégedést és ezzel az igazi boldogságot az ember számára, azt talán egy zsoltár részlet fejezi ki a legvilágosabban: „Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” (Zsolt. 32,1-2)

Hiba lenne ugyanakkor, ha a másik végletbe esnénk, és alábecsülnénk a rendezett anyagi körülmények meglétének a jelentőségét. Hiányukban a szűkösséggel, az élet mindennapos gondjaival folytatott állandó küzdelem felőrölheti az embert, alááshatja a lelki erőt és a belső békességet, különösen magasabb rendű támasz, hit hiányában.

Azonban látnunk kell, hogy a sokak által áhított gazdagság sem mentes a lelki terhek hordozásától. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a javak bőségének is vannak hátulütői. Akinek értékei vannak, annak már féltenivalója is van. Be kell biztosítania magát tolvajokkal, természeti csapásokkal szemben (biztosítások, örző-védők, riasztók, stb.), és hogy vagyona értékének elvesztését elkerülje, folyton újabb és jobb befektetési lehetőségek keresése köti le a figyelmét. Nagy igazság, hogy „mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztői is…” (Préd. 5,11)

Valószínűleg ezen tanulságok ismeretében fogalmazódott meg a Példabeszédek könyvében olvasható bölcs kérés: „szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel” (Pld. 30:8) Talán helyet kellene kapnia a mi személyes imádságainkban is ennek a kérésnek.


Döntő a szemlélet jelentősége

A pénzhez való viszonyunk, a helyes gyakorlat kialakítása szempontjából – akár csak az élet minden más dolgában – döntő, meghatározó a szemlélet jelentősége, ti. hogy hogyan tekintünk rá.

Hogy ez mennyire igaz, egy olyan megfigyeléssel tudnám alátámasztani, amely valószínűleg mindannyiunk tapasztalatával összecseng, de talán csak kevesen fogalmaztuk meg. Valaki megfigyelte, hogy az emberek a pénz szempontjából két csoportot alkotnak: az egyiknek mindig van pénze, a másiknak soha nincs pénze. Ez önmagában is elgondolkodtató, azonban még ennél is érdekesebb, hogy annak, hogy ki melyik csoportba tartozik, semmi köze a jövedelméhez. Magyarul: van, aki a kevéssel is tud gazdálkodni, takarékoskodni, és vannak, akiknek a sok is kevés – ahogy mondani szokták „a Dárius kincse sem lenne elég”. Ez annyit jelent, azt bizonyítja, hogy a szemlélet és a pénzzel való gazdálkodásnak a szemléletből fakadó gyakorlata határozza meg az egyén állapotát és nem elsősorban a bevételei.

Tény, hogy nagyon sokan nem tudnak bánni a pénzzel. Az ő számukra alapvető kapaszkodót jelenthet az alábbi két egyszerű igazság megszívlelése:

- nem biztos, hogy mindent meg kell venni, amire pénzünk van -> azaz tanuljuk meg megkülönböztetni a tényleges szükségleteinket azoktól, amelyekről csak azt hisszük, hogy azok, vagy éppen mások akarják elhitetni velünk (reklámok, stb.)
- amire pedig nincs is pénzünk, azt meg pláne nem kell megvenni -> azaz, ha egy mód van rá, kerüljük el a kölcsönök felvételét, az adósság és az ebből fakadó többletköltségek, nehézségek vállalását

További tanácsok és szempontok a szemlélet alakításához:

- Ne hozzunk elhamarkodott döntéseket, amikor valaminek a megvásárlása a kérdés. Mindig gondoljunk arra, hogy közvetve az életidőnk elköltése, esetleg elkótyavetyélése a tét, hiszen kiszámolhatjuk, hány órát kellett dolgoznunk azért, hogy a szóban forgó összeget előteremtsük. Köztudott, hogy a nehezen szerzett dolgoknak, így akár a kemény munkával keresett pénznek is nagyobb a becsülete. Ezt az aranyigazságot fejezi ki a népi bölcsesség is, csak ellentétes megközelítésben, amikor azt mondja, hogy „ami könnyen jött, könnyen megy”.

- Az is viszonylagos, hogy mi az elég. Pál apostol azt írja magáról, hogy „megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.” (Fil. 4,11-12) Nagyon nagy dolog, ha valaki ezt elmondhatja mgáról. Azonban nem csak az ő kiváltsága volt ezt megtanulni, erre az állapotra eljutni. Nyilván erre is vonatkozik a felhívása, hogy „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.” (I. Kor. 11:1) A Biblia és személy szerint Pál apostol is ismerte, használta a nyereség, sőt a „nagy nyereség” fogalmát. Csak másként: „De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel” (1 Tim. 6,6). Azaz nem az összegszerűség teszi a nagy a nyereséget. A nyereség maga az eredmény, a megelégedés állapota, különösen, ha Istenfélelemmel párosul.

Ha úgy látjuk, hogy nagy, elérhetetlen a szemléletünkben szükséges változás mértéke, szolgáljon bátorításul, hogy odafigyeléssel, kitartással ezen a területen is nevelhetjük magunkat a rossz szokások és beidegződések ellenében is. Erre nagy szükség van, hiszen arra sincs biztosíték, hogy az anyagi körülményeink egész életünkben változatlanok – jók, vagy rosszak – lesznek. Egy életen belül is lehetnek változások, amelyek mindig más és más módon teszik próbára a türelmünket, hitünket, jellemünket.


Mire figyeljünk? Gyakorlati tanácsok és szempontok.

1. Magánemberként is gyakran elkövetjük azt a hibát, ami társadalmi szinten megfigyelhető, ti. hogy úgy gondolkodunk, mintha egy költségvetésnek csak bevételi oldala lenne, és csak arra kellene figyelni, csak azt kellene növelni. Amikor a pénzgazdálkodásról, annak reformjáról gondolkodunk, akkor egységben kell kezelnünk a bevételi és kiadási oldalt. Ez azt jelenti, hogy
- ne hajszoljuk túl magunkat, ne vállaljunk erőnk feletti terheket, csak hogy a jövedelmünket növeljük. Egy közel 3000 éves bölcsesség szerint „jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.” (Préd. 4,6) A mai viszonyok között ez szinte megvalósíthatatlannak tűnik, hiszen az élettempó, a társadalom életvitele, berendezkedése mind-mind ez ellen hat, de éppen ezért minden korábbinál nagyobb szükségünk van a megszívlelésére és foganatosítására az életünkben. Az életünk, életkörülményeink gyökeresen megváltoztak az elmúlt 3000 évben, de az emberi lény testi, lelki, pszichikai szükségletei nem. A megállás, a test és lélek lenyugvásának, elcsendesedésének szükségességét, jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint a nyugalomnap rendelkezése a Tízparancsolatban (II. Móz. 20:8-11).
- A meglévő jövedelmünk hátterén vizsgáljuk felül az egyes kiadásainkat és általában a költekezési szokásainkat. Keressük meg a csökkentés, a rendelkezésünkre álló keretek között tartás lehetőségét, sőt azét is, hogy hogyan tudnánk rendszeresen félretéve tartalékot képezni nem várt nehézségek esetére.
- Be kell látnunk, hogy takarékoskodni, azaz önmagunkat ellenőrizni csak papíron (esetleg számítógépen) lehet. Vegyük a fáradságot, hogy
o összeírjuk, számon tartsuk, majd
o kiértékeljük a bevételeinket és a kiadásainkat, és
o levonjuk a szükséges következtetéseket.
Amennyiben ezt elmulasztjuk és hiányzik a kellő tudatosság a pénzzel való bánásmódunkban, akkor csak idő kérdése, hogy kárát lássuk.

2. Vegyük komolyan, hogy a lehetőségek és a szükségletek között szigorú kapcsolat áll fenn. Vastörvény, hogy a szükségletek nem haladhatják meg tartósan a lehetőségeket. „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” – tartja a mondás. Aki ezt nem veszi komolyan, menthetetlenül eladósodik. Lehet valaki könnyelmű, kecsegtetheti magát valamilyen jövőbeni, bizonytalan, kedvező fordulattal az életében, de ha tárgyilagos önmagához (ami nagy áldás, sőt kívánatos gyakorlat), akkor be kell látnia, hogy a mai világban még ami biztosnak látszik is bizonytalan. Kerülni kell a könnyelműséget! Izráel királyai a béke idején készültek a harcra, ami az anyagiak vonatkozásában arra tanít, hogy a meglévőből kell az esetleges nehezebb időkre takarékoskodni, ahelyett, hogy a még be sem folyt, bizonytalan, jövőbeli bevételeink terhére eladósodnánk.

3. Létfontosságú – ahogy már fentebb is utaltam rá – hogy megtanuljunk különbséget tenni a tényleges, valós és a képzelt szükségletek között. Ma mindenki, minden módon megpróbál rávenni, hogy vásároljunk, költekezzünk, vállaljunk kötelezettségeket (pl. hitel felvétele formájában), függetlenül attól, hogy szükségünk van-e rá, vagy nem, megengedhetjük-e magunknak, vagy nem. Sőt, az sem akadály, ha nincs pénzünk, majd adnak (érdekes, hogy újabban maguk az értékesítő üzletláncok is hitelkártyát kínálnak, mert így azt is eladják, amit különben nem tudtak volna, ráadásul nem csak áru árrésén keresnek, hanem a kamaton is). Azért, hogy vásárlásra késztessenek, ostromolják az érzékeinket, az önérzetünkre, szeretteinkhez fűző érzelmekre apellálnak. Vegyük komolyan, hogy manipulálnak bennünket. A fogyasztói szokásaink megfigyelése, elemzése, befolyásolása az üzlet részévé vált, iparággá fejlődött, kifejezetten erre képeznek embereket. Ha nem figyelünk oda tudatosan, az ún. „fogyasztói társadalom” manipulált fogyasztó leszünk, más szóval áldozatok.

4. Az alkalmas árucikk kiválasztása is nagyon nehézzé vált. A választék bősége, a sokféle információ közepette nem könnyű eldönteni, melyik eszköz az, ami az én szükségleteimhez, életszokásaimhoz mérten a legjobb megoldás, és még ráadásul jó az ún. ár/érték aránya, azaz viszonylag megéri. Alapelvként kimondhatjuk, hogy
o a legolcsóbb és a legdrágább terméket valószínűleg nem érdemes megvásárolni. Az előbbi végletesen lebutított, éppen hogy használható, az utóbbiban túl sok az extra, amit nem valószínű, hogy kihasználunk és még ahhoz képest is drága, mert van egy réteg, amely az ár alapján vásárol, hogy elmondhassa, erre is volt pénze. Nekik készült, nem az átlagfogyasztónak.
o Vigyázzunk az akciókkal, mert ezek jelentése – kevés kivétellel – már régen nem az, ami régen volt, ti. hogy ugyanazt az árut, minőséget kapom, csak pl. szezonális kiárusítás, készletek kiárusítása miatt olcsóbban. Kifejezetten akció céljára gyártanak nagyon legyengített minőségű termékeket, amelyeket sokszor még az akciós áron sem érdemes megvásárolni.

5. A kölcsönökről: Bizonyára feltűnt már, hogy újabban mindenki kölcsön akar adni. Nem a világ lett ennyire jó, hanem jó pénzért, annak reményében kínálják. Itt is igaz, hogy nekünk kell ellenőrzésünk alatt tartanunk a döntéseinket, mások nem fogják megtenni helyettünk, nekik éppen az az érdekük, hogy ugorjunk fejest a döntésbe, és ha esetleg kárát látjuk, azt velünk fizettetik meg. Figyeljünk
o az ún. THM-re (teljes hiteldíj mutatóra), amely elméletileg minden sallangot, bújtatott plusz költséget is magában foglalva kell, hogy tájékoztasson a ránk váró terhekről. Méghozzá éves szinten (!) (csak mert volt már, aki félreértette). Létezik 400% fölötti THM is a reklámokban!
o Fontos a kezelési költség is. A támogatott lakáshiteleknél, pl. gyakori, hogy első látásra kellemesen alacsony a kamat, amivel reklámozzák, azután kiderül, hogy majdnem ugyanannyit tesz rá a bank kezelési költségként (nem egy összegben, hanem éves szinten!). Gyakorlatilag ezt is úgy fizettetik, mint a kamatot, csak más jogcímen.
o Érdemes megjegyeznünk egy egyszerű képletet, amely különösebb pénzügyi ismeretek nélkül is segít az alapvető tájékozódásban, ti. hogy összesen hányszorosát fizetem vissza a felvett összegnek, mire a végére ér a törlesztésem és lejár az ún. futamidő:
részletek száma x részletek nagysága / a felvett kölcsön összege =
Ebből egy 1-nél nagyobb számot fogunk kapni (ez biztos, mert különben rosszul járna a bank, az pedig nem történhet meg) A kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy megér-e nekem annyit, ott, akkor, olyankörülmények között annak a szükségletemnek a kielégítése, hogy az árának ennyiszeresét fizessem ki összességében. Ne felejtsük el, hogy a hitelt nyújtó intézetek oldalán komoly matematikai számítások, ügyvédek által szerkesztett szerződések állnak, ráadásul biztosítékokat kötnek ki. Ebben a viszonyrendszerben ha valami általunk nem várt fordulat következik be, vagy eleve nem helyesen mérjük fel a lehetőségeinket és a feltételeket csak mi járhatunk rosszul.

6. Külön figyelmet és tudatos önkontrollt igényelnek a „most, azonnal” típusú, az emberi természet gyöngeségét tudatosan célba vevő kampányok. Ezek jellegzetesen egy rövid ideig tartó nagynak tűnő, vonzó kedvezményt csillantanak fel (pl. két hónapig sok SMS, vagy éppen alacsony kamatláb, stb. – a hátralévő időben úgyis behozzák az ügyfélen a kedvezmény árát) és esetleg gyors döntésre sürgetnek. Tudnunk kell azt, amit ők tudnak, hogy az emberi természet hajlamos a jelent felnagyítva, a távoli jövőt pedig alul értékelni, akár jó, akár rossz dolgokról legyen szó. Például a jelen szenvedés tűnik a legnagyobbnak, és az örömöket is a jelenben kívánjuk megélni, „most, azonnal”. Ez az oka, hogy miért olyan nehéz mindannyiunknak áldozatot hozni a jelenben a jövőbeli eredmény reményében. Az emberi természetnek ezt a jellegzetességet kívánják nagyonis tudatosan meglovagolni azok, akik azért merültek el a kérdés tanulmányozásában, hogy ezzel bevételeiket növeljék.

7. Ha már megtaláltuk az egyensúlyt a pénzügyeinkben, további kérdés lehet, hogy mit tegyünk a megtakarításainkkal. Ezen a területen is sok csapda leselkedik ránk. A részletek helyett egyetlen jó tanáccsal szeretnék szolgálni. Bármilyen meglepő is, de Biblia annyira teljes, és kerek, annyira mindenre kiterjedően tárgyalja az emberi életet, hogy – ha úgy tetszik – pénzügyi, befektetési tanácsokat is találunk benne. Ezek egyike így hangzik: „Kölcsön ád az Úrnak, a ki kegyelmes a szegényhez; és az ő jótéteményét megfizeti néki.” (Péld. 19,17). Azaz jóra használva pénzünket a legtőkeerősebb, tönkre menni nem tudó, inflációt nem ismerő „bankház” garantálja, hogy a kellő időben visszakapjuk azt ami a miénk. Ráadásul mindeközben a jótékonysággal nemesbül a lelkünk, és meg lesz az a hasonlíthatatlan örömünk is, hogy javainkkal nem a pénzpiac szereplőit juttattuk újabb profithoz, hanem az igazán rászorulókon segítettünk. Ne mondjunk le a személyes jótékonyságról, ne hárítsuk át ennek a felelősségét, áldásait szervezetekre!


Szabaddá tesz-e a pénz?

Talán egyetértünk abban, hogy erre a kérdésre nem lehet egyértelműen válaszolni. Rajtunk, az egyes emberen múlik, hogy a mi életünkben áldás lesz-e, az eszköz szerepét tölti-e be és ezzel valóban szabaddá tesz-e, vagy éppenséggel a rabjává tesz, ahogy olyan sokakkal történt, történik. Ne engedjük se a saját természetünknek, se mások manipulálásának, hogy a helyestől eltérő úton és módon alakuljon életünknek ez a nagyon fontos területe!

A szerző lelkész, a MÜTF-ön pénzügyes tantárgyakat oktat. A cikk eredetileg a Nyitott Szemmel c. folyóiratban jelent meg. A témában elhangzott előadás letölthető a http://gasmu.adn.hu/hang/szabadda_tesz-e_a_penz_2006osz.mp3 címről.

(Stramszki István írása)