A 2000-ben Nizzában aláírt európai úniós szerződés egyik cikkelye kimondta, hogy a sportnak olyan társadalmi és kulturális jelentősége van, amely miatt különleges elbánást igényel.
A sport Európában ráadásul komoly üzlet is, a labdarúgás esetében kifejezetten jövedelmező. A kereskedelmi és kulturális szerepe közötti feszültség komoly nehézséget okoz a gazdaságpolitikai döntéshozóknak. A sport is csak egyike a versenyző "iparágaknak" vagy különlegesen kell kezelni?
A sport egy fontos tekintetben kétségtelenül speciális. A legtöbb ágazatban a versenytársak léte korlátozza a szereplőket gazdasági tevékenységükben, ezzel szemben a sportban a csapatoknak létérdeke a versenytársak életképessége. Ez a közös érdek a trösztellenes szabályozóktól óvatos bánásmódot igényel. Például a televíziós jogok közös értékesítése azon az alapon védhető, hogy maga a verseny, a csapatok küzdelme az eladandó termék. Ez a közös értékesítés arra is jó, hogy a bevételeket igazságosan osszák szét. A labdarúgócsapatok számára a közvetítésekből származó pénz mára fontosabbá vált a jegybevételnél. Egyenkénti alkudozás esetén a kisebb támogatottságú klubok túl alacsony bevételhez jutnának, ami idővel felborítaná a bajnokságok egyensúlyát, ez pedig káros lenne a fogyasztóknak és a csapatoknak egyaránt. A sportsikerek a legtöbb esetben együtt járnak a jó anyagi lehetőségekkel. A győztesek mindig azok közül a csapatok közül kerülnek ki, amelyek meg tudják fizetni a legjobb játékosokat és edzőket.
A hatóságoknak vékony mezsgyén kell egyensúlyozniuk. Az 1990-es évek elején a televíziós közvetítések deregulációja rengeteg pénzt hozott a sportba, és a futball magára irányította a versenyhivatalok és bíróságok figyelmét. Egy belga futballista, Jean-Marc Bosman 1995-ös ügye véget vetett annak a gyakorlatnak, miszerint a csapatok átigazolási díjat kértek a lejárt szerződésű játékosok után is. A Bosman-ügy arra is felhívta a figyelmet, hogy a külföldi játékosok szerepeltetésének korlátozása ellentétes az uniós joggal. A közvetítési jogok értékesítését Angliában és Németországban is trösztellenes vizsgálatoknak vetették alá, attól tartva, hogy korlátozzák választását. Az európai versenyhivatalok eddig mindig engedélyezték azokat a közös értékesítéseket, amelyek eléjük kerültek.
A több uniós sportminiszter által tavaly megalkotott Független Európai Sport Jelentés kimondta, hogy "a labdarúgás nem válhat a vállalatszörnyetegek közötti versengéssé, ahol az eredményt az határozza meg, akinek a legtöbb pénze van." A jelentés nagyobb jövedelemmegosztás, a fizetési plafonok bevezetése, az átigazolások korlátozása mellett érvelt, valamint amellett, hogy az általános mentesség révén lehetne ezeket az intézkedéseket összeegyeztetni az uniós versenyjoggal. A jelentés szíves fogadtatásra lelt az európai labdarúgás irányító szervénél, az UEFA-nál.
Szigorúbb versenyegyensúlyra van-e szükség a professzionális sportok hosszú távú életképességéhez? A futball közgazdaságtanáról több könyvet is publikáló Stefan Szymanski, a London Imperial College professzora szerint ez egyáltalán nem biztos. Az európai profi labdarúgás mindig is kiegyensúlyozatlan volt, azonban ez nem csökkentette a népszerűségét. A bajnokságok piramis jellegű felépítése, a feljutások és kiesések miatt azoknak a csapatoknak is van miért küzdeniük, amelyeknek kicsi az esélyük a végső győzelemre. A legfelső osztályokból pedig ki lehet jutni a menzetközi kupák - a BL és az UEFA-kupa - porondjára. Valójában, az azonos erőt képviselő csapatok meccsei sokszor óvatos, taktikus játékról, a küzdelemről szólnak, ami unalmas a nézőknek. Ez pedig kinek lenne jó?
A Közgazdász 2008./1. számából.
(Economics Focus: Sporting Chance - The Economist, 2007. 06.12. alapján Németh András)
A sport Európában ráadásul komoly üzlet is, a labdarúgás esetében kifejezetten jövedelmező. A kereskedelmi és kulturális szerepe közötti feszültség komoly nehézséget okoz a gazdaságpolitikai döntéshozóknak. A sport is csak egyike a versenyző "iparágaknak" vagy különlegesen kell kezelni?
A sport egy fontos tekintetben kétségtelenül speciális. A legtöbb ágazatban a versenytársak léte korlátozza a szereplőket gazdasági tevékenységükben, ezzel szemben a sportban a csapatoknak létérdeke a versenytársak életképessége. Ez a közös érdek a trösztellenes szabályozóktól óvatos bánásmódot igényel. Például a televíziós jogok közös értékesítése azon az alapon védhető, hogy maga a verseny, a csapatok küzdelme az eladandó termék. Ez a közös értékesítés arra is jó, hogy a bevételeket igazságosan osszák szét. A labdarúgócsapatok számára a közvetítésekből származó pénz mára fontosabbá vált a jegybevételnél. Egyenkénti alkudozás esetén a kisebb támogatottságú klubok túl alacsony bevételhez jutnának, ami idővel felborítaná a bajnokságok egyensúlyát, ez pedig káros lenne a fogyasztóknak és a csapatoknak egyaránt. A sportsikerek a legtöbb esetben együtt járnak a jó anyagi lehetőségekkel. A győztesek mindig azok közül a csapatok közül kerülnek ki, amelyek meg tudják fizetni a legjobb játékosokat és edzőket.
A hatóságoknak vékony mezsgyén kell egyensúlyozniuk. Az 1990-es évek elején a televíziós közvetítések deregulációja rengeteg pénzt hozott a sportba, és a futball magára irányította a versenyhivatalok és bíróságok figyelmét. Egy belga futballista, Jean-Marc Bosman 1995-ös ügye véget vetett annak a gyakorlatnak, miszerint a csapatok átigazolási díjat kértek a lejárt szerződésű játékosok után is. A Bosman-ügy arra is felhívta a figyelmet, hogy a külföldi játékosok szerepeltetésének korlátozása ellentétes az uniós joggal. A közvetítési jogok értékesítését Angliában és Németországban is trösztellenes vizsgálatoknak vetették alá, attól tartva, hogy korlátozzák választását. Az európai versenyhivatalok eddig mindig engedélyezték azokat a közös értékesítéseket, amelyek eléjük kerültek.
A több uniós sportminiszter által tavaly megalkotott Független Európai Sport Jelentés kimondta, hogy "a labdarúgás nem válhat a vállalatszörnyetegek közötti versengéssé, ahol az eredményt az határozza meg, akinek a legtöbb pénze van." A jelentés nagyobb jövedelemmegosztás, a fizetési plafonok bevezetése, az átigazolások korlátozása mellett érvelt, valamint amellett, hogy az általános mentesség révén lehetne ezeket az intézkedéseket összeegyeztetni az uniós versenyjoggal. A jelentés szíves fogadtatásra lelt az európai labdarúgás irányító szervénél, az UEFA-nál.
Szigorúbb versenyegyensúlyra van-e szükség a professzionális sportok hosszú távú életképességéhez? A futball közgazdaságtanáról több könyvet is publikáló Stefan Szymanski, a London Imperial College professzora szerint ez egyáltalán nem biztos. Az európai profi labdarúgás mindig is kiegyensúlyozatlan volt, azonban ez nem csökkentette a népszerűségét. A bajnokságok piramis jellegű felépítése, a feljutások és kiesések miatt azoknak a csapatoknak is van miért küzdeniük, amelyeknek kicsi az esélyük a végső győzelemre. A legfelső osztályokból pedig ki lehet jutni a menzetközi kupák - a BL és az UEFA-kupa - porondjára. Valójában, az azonos erőt képviselő csapatok meccsei sokszor óvatos, taktikus játékról, a küzdelemről szólnak, ami unalmas a nézőknek. Ez pedig kinek lenne jó?
A Közgazdász 2008./1. számából.
(Economics Focus: Sporting Chance - The Economist, 2007. 06.12. alapján Németh András)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése